Új információk lesznek az élelmiszereken

élelmiszeripari termék
Vágólapra másolva!
December 13-tól az élelmiszereken található tájékoztatásnak egyértelműnek kell lennie, ki kell emelni az allergiakeltő összetevőket, és húskészítményeknél az első fagyasztás időpontját.
Vágólapra másolva!

Szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai december 13-a szombattól, ekkor lép hatályba a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló, közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet, emlékeztet a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda. A rendelet hatálybalépése előtt forgalomba került vagy megjelölt, de a rendelet követelményeinek nem megfelelő élelmiszereket az adott készletek kimerüléséig továbbra is el lehet adni.

Jól látható helyen

A rendeletben kötelezően előírt információkat (mint a megnevezés, összetevők, nettó mennyiség, szavatossági idő) jól látható helyen, egyértelműen, az előrecsomagolt élelmiszerek esetén közvetlenül a csomagoláson vagy az arra rögzített címkén kell feltüntetni, a betűméret magassága pedig nem lehet kisebb 1,2 mm-nél.

Allergiát okozó összetevők

A rendelet tartalmaz egy listát az allergiát okozó összetevőkről és alkotóanyagokról, amiket az élelmiszer összetevőinek felsorolásánál az adott anyag rendeletben szereplő egyértelmű megjelölésével kell feltüntetni. Ezeket az összetevőket olyan szedéssel (betűtípussal, stílussal vagy háttérszínnel) kell kiemelni, ami egyértelműen elkülöníti a többi összetevőtől. Így akarják biztosítani, hogy az élelmiszerallergiában szenvedő fogyasztók megfelelő tájékoztatásban részesüljenek.

December 13-tól jobban fogjuk tudni, mit eszünk Forrás: Táfelspicc

Az első fagyasztás

A fagyasztott hús- és halkészítményeknél a rendelet hatályba lépését követően a termék első fagyasztási időpontját is meg kell adni. Mindazon húskészítményeken és halászati termékeken, amelyek azt a látszatot keltik, hogy egy teljes darab húsból vagy halból állnak, de valójában több darabból (törmelékhúsból) készültek, a gyártóknak fel kell tüntetniük a "darabokból formázott hús", vagy a "darabokból formázott hal" megjelölést.

Eredet és tápérték

A fentieken túl az eddig csak a marhahúsnál kötelező eredetmegjelölést 2015. április 1-jétől kiterjesztik a sertés-, juh-, kecske-, és baromfihúsra is. 2016. december 13-ától minden előrecsomagolt élelmiszeren szerepelnie kell a tápértékjelölésnek, amelynek legalább a termék energia-, zsír- és telített zsírsav-, szénhidrát-, cukor-, fehérje- és sótartalmáról tájékoztatást kell adnia.