Az év legsikeresebb startup projektjei

M3D
Vágólapra másolva!
Rekordot döntött és a filmiparba, az amerikai politikába illetve a magyar piacra is visszafordíthatatlanul betört az online közösségi finanszírozás. Az elmúlt évek startupőrülete idén sem enyhült, és számos innovatív vállalkozás ért el sikereket az online közösségi finanszírozás segítségével. Összeszedtük 2014 legsikeresbb startup projektjeit.
Vágólapra másolva!

Diplomamunkából 3 milliós képregény

Bár még csak a gyűjtés zárult le, az egyik legelső sikeres magyar crowdfunding-projekt lehet a Nyugat+Zombik 200 oldalas képregény megjelentetéséért indított Indiegogo-kampány. A nyugatos költőket (Ady Endrét, Kosztolányi Dezsőt, Babits Mihályt stb.) a zombiapokalipszis közepébe helyező, eredetileg csak 32 oldalas képregényt az író-rajzoló, Csepella Olivér saját diplomamunkájaként alkotta meg, majd az alkotást feltöltötte az internetre is, ahol hatalmas sikert aratott. Ezután döntött úgy, hogy elkészíti a történet folytatását, egy 200 oldalas képregényt, amelyhez az Indiegogo nevű oldalon indított kampányt. A gyűjtés első napján szinte egyből összegyűlt a kívánt összeg több mint kétszerese, 3 millió forint. Csepella ígérete szerint a teljes képregény jövő ősszel lesz majd elérhető, az adakozók addig póló, pulóver, plakátok és más ajándéktárgyak közül választhatnak a felajánlásaikért cserébe.

Az első nap 3 millió forint jött össze Forrás: Csepella Olivér / Nyugat+Zombik Facabook-oldala

Lakossági 3D-nyomtatás

Az M3D nevű cég az év elején azt a célt tűzte ki, hogy megépíti az első tömegek számára is elérhető árú 3D-nyomtatót. Egy korai prototípust már a projekt előtt megépítettek, ezt követően a tömeggyártásra és a termék tesztelésére indítottak gyűjtést a Kickstarteren, ahol májusig 3 és fél millió dollárt gyűjtöttek össze. A gyűjtés során több befektető is vállalta a termék további prototípusainak tesztelését, ezek a projekt oldalára felkerült videók szerint sikeresen zárultak, így a termék jövő februártól már a szélesebb közönség számára is hozzáférhető lesz potom 349 dollárért (86 ezer forint). A nyomtató kisebb méretű műanyag tárgyak nyomtatására alkalmas, a fejlesztők szerint rendkívül felhasználóbarát, egyszerre alkalmas művészi vagy mérnöki munkákra, valamint kisebb hétköznapi használati tárgyak gyártására, pótlására.

M3D Forrás: printm3d.com

Kickstarter a filmiparban

Idén mutatták be a mozikban a Veronica Mars című krimit, amely az egyik legelső Kickstarteren finanszírozott egész estés mozifilm volt. A 2007-ig futó detektívsorozat rendezője, Rob Thomas az oldalon 5 millió 7 ezer gyűjtött össze a sorozat folytatásaként bemutatott egész estés filmre, amihez leszerződtették Kristen Bellt, az eredeti sorozat főszereplőjét is. A Magyarországon is bemutatott film ugyan a jegypénztárakban nem hozta vissza befektetett összeget (bemutatása után 3 és 5 millió dollárt hozott a forgalmazó Warner Bros. számára), a stúdiónak mégis nyereséges volt a projekt, hiszen a film büdzséjét nem ők, hanem teljes egészében a rajongók állták. A filmet a kritikusok is értékelték, és a bemutató után Kirsten Bell és Rob Thomas is úgy nyilatkozott, hogy a stúdió nyitott egy folytatásra is (az nem derült ki, azt is crowdfunding segítségével finanszírozzák-e).

Startup politikai reformért

Az Egyesült Államokban bevett intézmény az úgynevezett Political Action Committee (PAC). Ezek olyan szervezetek, amelyek egy választás alkalmával egy-egy jelölt számára gyűjtenek kampánytámogatásokat. Ezeknek a működését sokan kritizálják, mivel sokak szerint a kampánytámogatásokkal a nagyvállalatok lényegében megvásárolhatják a választott döntéshozókat, akik hatalomra kerülve az ő érdekeiket képviselik majd. Lawrence Lessig, az amerikai kampányfinanszírozási rendszer reformjáért küzdő aktivista idén tavasszal úgy döntött, Mayday PAC néven saját PAC-ot indít olyan jelöltek támogatására, akik szintén megreformálnák a választási rendszert. A kezdeményezéshez számos aktivista csatlakozott, végül májusban sikeres Kickstarter-kampányt indítottak, amelyből a reformpárti képviselőjelöltek kampányát (republikánusokét és demokratákét is) támogatták. A csapat 5 millió 7 ezer dollárt gyűjtött össze, amelyből novemberben több képviselőt is bejuttattak a Képviselőházba. Lessig azt ígéri, 2016-ban újabb gyűjtést indítanak, és addig folytatják a kampányt, amíg a választási reformot pártoló képviselő nem lesznek többségben az amerikai törvényhozás mindkét házában.

Bukott projektből a Kickstarter királya

Minden idők legsikeresebb Kickstarter-kampányának bizonyult Ryan Grepper Coolest Cooler nevű többfunkciós hűtőtáskájának gyártásáért indított gyűjtése. A turmixgéppel, sörnyitóval és USB csatlakozóval is felszerelt táska ötletét Grepper már 2013 novemberében is bedobta, azonban ekkor még nem sikerült elérnie a kívánt összeget. Nyáron azonban új gyűjtést indított, többek között arra számítva, hogy „az embereket nyáron jobban érdekli majd egy hűtőtáska”. Számítása bevált, pár hét alatt több mint 60 ezren támogatták a terméket, az összegyűjtött összeg, 13 millió dollár 265-szöröse lett az eredetileg szükséges pénznek. A Times novemberi számában az év 25 legjobb találmánya közé választott Coolest Cooler gyártása már el is indult, a hűtőtáska első példányai már megrendelhetők a találmány weboldalán, januári kiszállítással.