Már mobilalkalmazáson is követhetők az útlezárások

Liga szakszervezetek forgalom-lassító tüntetése CÍMPALI
Liga szakszervezetek forgalom-lassító gyülekezése az M5 bevezető szakaszán 2014. december 15-én
Vágólapra másolva!
A Liganet.hu oldalt kell letölteni.
Vágólapra másolva!

Már mobilalkalmazáson is követhetők a Liga félpályás útlezárásai. A Liganet.hu-ról letölthető mobilalkalmazással meg lehet nézni, melyik csomóponton mekkora torlódás alakult ki, és merre érdemes kerülni.

Bíznak a megállapodásban

Gaskó István, a hétfői országos félpályás útlezárásokat szervező Liga Szakszervezetek elnöke azt mondta: bízik a megállapodásban a kormánnyal és a munkaadókkal. Hozzátette: azt remélik, a sztrájk ráébreszti a kormányt, hogy nagy a szakszervezeti követelések támogatottsága, és a munkaadói oldal is elgondolkodik azon, hogy hogyan, milyen mértékben teljesíthető az öt elemből álló követeléscsomag, amit a szakszervezetek letettek az asztalra.

Mobilalkalmazáson is követhető az útlezárás Fotó: Szabó Gábor - Origo

Vannak még eszközeik

Ha a demonstráció hatása elmaradna a várttól, akkor a szakszervezeti vezető szavai szerint még legalább két lépés van, egy tiltakozóakció – tüntetés vagy félpályás útlezárás –, valamint egy országos sztrájk.

A Liga elnöke a hétfői demonstrációval kapcsolatban ismertette, hogy az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsi lassítja majd a közúti forgalmat reggel 7 és délután 4 óra között, és ezzel a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen tiltakoznak.