Eltemetik a tervhivatalt

pedagógus életpályamodell, számológép
Vágólapra másolva!
Jogutód nélkül megszűnik a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal az év végén - a kormány erről szóló rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Tervezési Hivata feladatait 2015. január 1-jétől a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter által vezetett minisztérium teljesít vagyis a Nemzetgazdasági Minisztérium veszi át.

Élt három évig

A kormány az NTH létrehozásáról 2011 december elején határozott. Az akkori kormányrendelet a hivatalt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervezetként hozta létre, a mindenkori, gazdaságpolitikáért felelős miniszter irányításával.

Megszűnik a tervhivatal Forrás: AFP

A hivatal feladatai közé tartozik a gazdaságpolitikát megalapozó elemzések elkészítése, a gazdaságpolitikai tervezési feladatok ellátásának támogatása és a gazdaságpolitikai elemzési módszertani kézikönyvek elkészítése.

Az NTH gazdaságstratégiai és makrogazdasági elemzési, modellezési és értékelési tevékenységet is végez, ezenfelül ellát kiemelt iparági stratégiai elemzési, értékelési és monitoring feladatokat is.