A kisvállalatok nélkül bővült az építőipar

építőipar, lakáspiac
Vágólapra másolva!
Bár az idén növekedni tudott a hazai építőipar, az ágazat mikro- és kisvállalatai nem tudtak részesedni ebből.
Vágólapra másolva!

Tovább csökken a cégalpítási kedv. Októberben 650, novemberben pedig 656 építőipari cég szűnt meg Magyarországon - áll az Opten közleményében. Ezzel véget ért a január óta tartó trend, amely szerint nem ment 550 fölé a havonta megszűnő vállalatok mennyisége. Az Opten az év egészére 6500-ra becsüli a szektorban megszűnő cégek számát, ez 15 százalékkal lenne több, mint a 2013-as eredmény. Ez hosszú távon a mainál stabilabb piachoz vezethet.

A kicsik kimaradtak

„Az ágazat egyik fő problémája a lakossági ingatlanbefektetések hiánya, az ágazati növekedés kiegyensúlyozatlan, a kis- és középvállalkozások továbbra is tömegesen szűnnek meg” – mondta Tóth Tamás. Az Opten igazgatója szerint ez jól példázza, hogy hiába nőtt az építőipar, a mikro- és kisvállalatok nem tudák kivenni a részüket a bővülésből.

„Az ÉVOSZ éves konjunktúrafelmérése azt mutatja, hogy az ágazat cégeinek árbevétele emelkedik, de ez nem terjed ki a magasépítésre, azaz arra a területre, ahol a kisebb vállalkozások felülreprezentáltak” – mondta az Opten igazgatója. Ezt támasztja alá, hogy az ágazat termelése augusztusban 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, de az épületek építése az ágazat teljes egészében kimaradt növekedésből.

Messze a piaci alapú növekedés

A cégvezetők 80 százaléka számít októbertől az új megrendelések számának csökkenésére és az árbevételnövekedés megtorpanására. „Az ágazat teljesítményének mindössze 7 százalékát teszi ki a lakásépítés és lakásfelújítás, ami azt jelzi, hogy az építőipar még messze van a fenntartható, piaci alapú növekedéstől” – mondja Tóth Tamás, aki szerint nem is várható javulás ezen a téren.

Stabilabb lehet a piac

A cégalapítási kedv valószínűleg csökkenni fog. Ez olyan szempontból jó hír, hogy a szakértők szerint kevesebb céggel stabilabb lehet a piac, és a lánctartozások száma is csökkenhet. Ez utóbbi adat már tavaly augusztus óta csökken. Akkor alakult meg a Teljesítésigazoló Szakértői Szerv. A 60 napon túli kintlevőségek aránya még mindig az árbevétel egyötöde körül van, de 90 százalékukat bintosnággal behajthatónak ítélik meg a vállalatok.

Novemberben 274 építőipari céget jegyeztek be Forrás: 123rf.com

„A viszonylag pozitív eredmények a szektort érintő szigorodó szabályozási környezetnek is köszönhetőek, mert emiatt csökken a cégalapítási kedv az ágazatban” – mondja Tóth Tamás. A lánctartozások csúcsidején (2011) havi 500 új céget jegyeztek be a cégbíróságnál, idén novemberben már csak 274 volt a számuk.