Nem tud felpörögni az építőipar

ingatlanvásárlás
Ócsa, 2013. január 3. Festő dolgozik egy épülő lakásban az ócsai szociális családiház-építési program építkezésén 2013. január 3-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Január és szeptember között 550 alatt maradt a havonta megszűnő építőipari cégek száma, októberben és novemberben azonban 650-re ugrott. Az egész éves adat decemberben 6500 fölé emelkedhet, ami 15 százalékos növekedés 2013-hoz képest.
Vágólapra másolva!

Két egymást követő hónapban rekordszintre nőtt az egy hónapon belül megszűnő cégek száma Magyarországon, ami nem fest jó képet a jövő évi kilátásokról. Szeptemberig a havi megszűnési mutató jellemzően 500 és 550 között mozgott, októberben azonban 650, novemberben pedig 656 ágazati céget törölt a cégbíróság - derül ki az Opten adataiból.

Több cég dőlt be

2014-ben 15 százalékkal több cég szűnt meg, mint egy évvel korábban – mondta Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője. Az ágazat egyik fő problémája a lakossági ingatlanbefektetések hiánya, az ágazati növekedés kiegyensúlyozatlan, a kis- és középvállalkozások továbbra is tömegesen szűnnek meg – tette hozzá Tóth Tamás.

Egy év alatt 15 százalékkal több cég dőlt be Forrás: MTI/Kovács Tamás

Bár az építőipar teljesítményéről javuló adatok láttak napvilágot 2014-ben, a számok azt mutatják, hogy a mikro- és kisvállalkozások nem tudják kivenni a részüket az ágazat fellendüléséből. Az építőipar termelése augusztusban 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, de az épületek építése az ágazat teljes egészében kimaradt növekedésből.

Borúsan látják a jövőt

Az ÉVOSZ felmérése 2014-re ugyan növekvő árbevételt és eredményt prognosztizál, de a megkérdezett 400 ágazati cégvezető 80 százaléka úgy véli, hogy októbertől újra csökken az új megrendelések száma. „Az ágazat teljesítményének mindössze 7 százalékát teszi ki a lakásépítés és lakásfelújítás, ami azt jelzi, hogy az építőipar még messze van a fenntartható, piaci alapú növekedéstől” – mondja Tóth Tamás, aki szerint az ÉVOSZ adatainak tükrében ezen a téren nem is várható számottevő javulás.

Kevesebb a lánctartozás

Az Opten szerint csökken az újonnan alakuló társaságok száma az építőiparban, az alacsonyabb fluktuáció pedig pozitív üzenet a szektor stabilitása szempontjából. A stabilabb cégstruktúra idővel a lánctartozások csökkenéséhez vezet majd.

A lánctartozások csökkentek Fotó: Polyák Attila - Origo

Az ÉVOSZ felmérése szerint az ágazatban a 60 napon túli kintlévőség aránya még mindig az árbevétel egyötöde, de a 2013 augusztusában létrejött Teljesítésigazoló Szakértői Szerv működése óta csökken a lánctartozásban lévő összeg, és a cégek a kintlévőség 90 százalékát biztonsággal behajthatónak minősítik. Az építőiparban a lánctartozások csúcsidejében havonta 500 új céget is bejegyeztek. Manapság inkább ennek a fele a jellemző: novemberben 274 új társaságot jegyeztek be az ágazatban.