Emelik a nyugdíjakat januártól

Vágólapra másolva!
És a nemzeti helytállásért nevű pótlékot.
Vágólapra másolva!

Januártól 1,8 százalékkal emelkedik a nyugdíjak, illetve egyes járadékok összege a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint. Vagyis 1,8 százalékkal emelkedik egyebek mellett az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a rokkantsági ellátás, a rehabilitációs ellátás, a baleseti járadék és a fogyatékossági támogatás. Ha egy embernek egyidejűleg több, a rendelet alapján emelendő ellátást folyósítanak, az ellátásokat külön-külön kell emelni.

Nemzeti helytállásért

A kormány rendelkezett arról is, hogy a rokkantsági járadék havi összege január 1-jétől 33 930 forintra változzon, és emelkedik a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék is. A nemzeti helytállásért pótlékot még 1995-ben vezették be, azok a nyugdíjasok kaphatják, akik 1956-os Emlékéremmel, 1956-os Emléklappal, a Nemzeti Ellenállásért Emléklappal vagy Szabad Magyarországért Emléklappal rendelkeznek.

Polgármesterek közszolgálati járadéka

A kormányrendelet szerint a többi nyugellátással együtt emelkedik a polgármesterek közszolgálati járadéka is, ugyanúgy 1,8 százalékkal. A Napi Gazdaság szerint ezt a járadékot egyébként megszüntetik, legfeljebb 12 éves moratórium után, legkésőbb 2026-ig. Addig is szigorítottak a feltételeken: az őszi választások után már csak a legalább 53 éves, három-öt ciklust kitöltő főállású polgármesterek kapják meg az öregségi nyugdíj 50, 60 vagy 70 százalékát jelentő járadékot legfeljebb 65 éves korukig.