Hat éve nem látott drágulás Oroszországban

Vágólapra másolva!
Decemberben 2008 óta nem látott nagyságú, éves alapon számolva 11,4 százalékos infláció volt Oroszországban az orosz nemzeti statisztikai hivatal előzetes adatai szerint. Novemberben még 9,1 százalékos éves inflációt mértek.
Vágólapra másolva!

Sok kiskereskedésben meredeken emelkedtek az árak decemberben, mert a rubel árfolyama jelentősen gyengült az amerikai dollárral és az euróval szemben. Az élelmiszerek ára 15,4 százalékkal ugrott meg múlt hónapban éves alapon számolva, a nem élelmiszeripari termékek ára 8,1 százalékkal nőtt.

Oroszországban 2013 egészében csak 6,5 százalékos infláció volt, de az eddig megjelent havi adatokból már lehet látni, hogy a 2014-es végleges éves adat ennél biztosan magasabb lesz. Külföldi elemzők szerint 2015-ben Oroszországban „stagflációra”, azaz magas inflációra és a gazdasági növekedés stagnálására, esetleg gazdasági recesszióra lehet számítani.