Terrorizmusveszély Kecskeméten?

gazdaság fejlődés autógyár munkás informatikus
Munkatársak dolgoznak a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárának szerelősorán, ahol a B-osztályú Mercedes személyautókat gyártanak.
Vágólapra másolva!
A terrorizmus veszélye miatt a Daimler konszern mind a 280 ezer alkalmazottját átvilágítja, kivéve a legszűkebb menedzsment tagjait – írja legfrissebb számában a Spiegel.de. Kovács Balázs a kecskeméti Mercedes-gyár üzemi tanácsának elnöke az Origónak azt mondta: szerkesztőségünktől hallott először az átvilágításról.
Vágólapra másolva!

A hamburgi hetilap szerint a konszern vezetői 2014. november 12-én döntöttek arról, hogy a terrorizmusellenes harc jegyében a konszern valamennyi alkalmazottját átvilágítják – írja a Keol.hu.

Csak a vezetőket nem vizsgálják

A dolgozók adatait összevetik az Európai Unió és az Egyesült Államok terroristagyanús személyek listájával. A Spiegel szerint az átvilágítást három hónap alatt hajtják végre, és a konszern valamennyi dolgozóját érinti, kivéve a legszűkebb vezetést.

A Daimler-konszern összes alkalmazottja átesik az átvilágításon Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Különös vizsgálatra számíthatnak azok is, akik még nem Daimler-alkalmazottak, de állásigényüket jelezték a konszernnél. A német lap konszernszintű átvilágítást jelez, így ez minden bizonnyal a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozóit is érinti.

Kecskeméten nem tudnak semmiről

Kovács Balázs, a kecskeméti Mercedes-gyár üzemi tanácsának elnöke az Origónak azt mondta: egyelőre semmit nem tud az átvilágításról, szerkesztőségünktől hallott először róla.

A Daimler illetékese nem cáfolta az átvilágítás tényét, és a Spiegelnek azt hangsúlyozta, a törvények, személyiségi jogok és a személyes adatok védelmére maximálisan figyelnek. Az átvilágítás valamennyi Daimler-alkalmazott érdekében történik – írta a Spiegel.de.