A vasárnapi nyitva tartásért lobbiznak a kertészetek

Vágólapra másolva!
A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhítését támogatja több szakmai szervezet is.
Vágólapra másolva!

Megyeri Szabolcs kertész szerint a kertészeteket jelentős mértékben érinti a vasárnapi zárvatartás, ezért a törvényhozásnak egyeztetést kell kezdenie a szakma képviselőivel, hogy "korrigálják a vasárnapi korlátozásokat".

Családok ezreit sújtja a zárva tartás

A levélíró 10 pontban foglalta össze érveit. Ezek között szerepel, hogy a vasárnapi zárvatartás országosan több száz kertészetet, illetve több ezer fizikai munkát végző magyar családot érint több ezer alkalmazottal. Hozzáteszi: a legtöbb kertészeti áruda területe a termékpaletta jellegéből adódóan általában több mint 200 négyzetméter.

Megyeri Szabolcs szerint "hatalmas tévedés egy kalap alá venni ezeket a speciális kereskedelmi egységeket az élelmiszer, műszaki cikk, ruha és egyéb profilú üzletekkel".

Értik az aggodalmat

Az MTI megkeresésére a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet az levélben foglaltakra reagálva közölte: megérti a kertészeti árudák aggodalmát a vasárnapi nyitvatartás korlátozásával kapcsolatban. A szervezet megjegyezte: a FruitVeB elsősorban ugyan az árutermelő zöldség-gyümölcs termelők szakmai képviseletét látja el, az árudák pedig főleg dísznövényeket, díszfákat árusítanak, de szezonban - tavasszal és ősszel - gyümölcsoltványokat, zöldségpalántákat is árulnak. Így a FruitVeB is azt javasolja, hogy kezdődjön konzultáció az árudák és a törvényalkotók között a probléma megoldására.

A vasárnapi nyitvatartással kapcsolatban a Magyar Díszkertészek Szövetség a tagjaival és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti osztályával egyeztetetett állásfoglalást közölt az MTI-vel. Eszerint a dísznövény-kereskedelem fontos egységei a szezonálisan működő faiskolai lerakatok, amelyek főként családi vállalkozásként működnek, jórészt több mint 200 négyzetmétert meghaladó területen.

Faiskolák mentesülhetnek

A forgalmazott termékek túlnyomó többségben élő növények, ezért a vasárnapi nyitvatartás a növények biológiai tulajdonsága és a magyarországi klimatikus adottságok miatt a vevő és az eladó szempontjából egyformán indokolt. A lerakatok éves forgalmát és a biztonságos gazdálkodást a szezonalitás eleve negatívan befolyásolja, amelyet a vasárnapi zárva tartás tovább ronthat - jegyzik meg.

Az állásfoglalásban kifejtik, a jogszabály alkotóinak célja a megfelelő pihenő idő biztosítása volt, ami az árudák esetében maximálisan érvényesül, hiszen a lerakatok többsége december végétől márciusig zárva tart. Az egységes állásfoglalásban javasolják a jogszabály módosítását, a szezonális faiskolai árudák vasárnapi zárvatartásának mentesítésére. Erről tájékoztatják az ágazat irányítóit és szervezeteit is - közölték. A NAK az MTI érdeklődésére mindehhez hozzátette, hogy a kamara ügyvezető elnöksége a következő ülésén tárgyalja a felvetést.