Újabb elnökségi tag hagyta ott a Takarékszövetkezeti Szövetséget

Vágólapra másolva!
Lemondott az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) egyik elnökségi tagja, Lepsényiné Török Ilona. Nem tudott azonosulni az OTSZ kommunikációjával.
Vágólapra másolva!

Az MTI-hez is eljuttatott levelében Török Ilona azzal indokolta lemondását, hogy "nem tudott azonosulni az OTSZ elmúlt időszakban folytatott kommunikációjával", ami szerinte a takarékok nevében, de nem a takarékok érdekében valósult meg.

"Tisztességes döntés"

"Különösen károsnak tartottam Demján Sándor elnök úrnak a nyilvánosság bevonásával 2014 novemberében indított levelezését, amely alkalmas volt az ügyfelek és a takarékszövetkezeti termékeket értékesítő dolgozók megtévesztésére, valamint az ágazat iránti közbizalom meggyengítésére. A szövetség levelekben kifejtett álláspontjával, azok valóságtól távol álló tartalmával és stílusával nem értettem egyet" fejtette ki levelében.

Dávid Ferenc, az OTSZ megbízott szóvivője az MTI-nek azt mondta, "tiszteletben kell tartani mindenki, így Lepsényiné Török Ilona döntését is, hogy nem akar a testület tagja maradni, ha nem tud azonosulni a szövetség álláspontjával." Hozzátette azt is, hogy volt kollégája indoklása alapján "tisztességes döntés volt részéről" a lemondás, ugyanakkor ez nem változtatja meg a szövetség álláspontját.

Mutyigyanú miatt

Az OTSZ Demján Sándor által is támogatott álláspontja szerint a takarékszövetkezeteknél az integrációs törvény óta lezajlott folyamat elfogadhatatlan. A szövetség szerint a takarékszövetkezetek államosítása, majd későbbi privatizációja jogszerűtlen volt, ellent mondott az általános szövetkezeti elveknek, valamint a versenytörvényeknek. Szerintük a privatizáció folyamata tisztességtelen, egyes üzletemberek érdekei szerint irányított volt, ami "elfogadhatatlan és erkölcstelen".

Török Ilona egy éven belül a negyedik OTSZ-vezető, aki hasonló okokból távozik a szervezetből. Tavaly februárban lemondott Sebestyén István, a felügyelőbizottság elnöke, Pénzes Lászlóné felügyelőbizottsági tag és Vida József elnökségi tag.