Nincs több új Chevrolet Magyarországon

Vágólapra másolva!
A márkaszervizek maradnak.
Vágólapra másolva!

A Chevrolet márka kivonulása a régióból utolsó, adminisztratív fázisához érkezett, új modelljeit Magyarországon az idén már nem lehet megvásárolni, közölte a Chevrolet Central and Eastern Europe Kft. Az autóértékesítés szempontjából a kivonulás mint folyamat lezárult, nincs már új autó az országban, és nincs Chevrolet gépkocsikat értékesítő márkakereskedés sem. Tavaly még 254 új Chevrolet gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, mondta Megyeri György, a Chevrolet Central and Eastern Europe Kft. ügyvezető igazgatója.

A márkaszerviz megmarad

Azok a kereskedések, amelyek eddig is képviselték az Opel testvérmárkát, továbbra is foglalkoznak ezzel, mondta Megyeri György. A cégnek nincs formális információja arról, hogy volt partnereik sorsa a szerződés felmondását követően hogyan alakult, tudomásuk szerint legfeljebb egy-két vállalkozás szűnt meg emiatt. Korábbi 23 partnerük közül 21 továbbra is működik Chevrolet-márkaszervizként, tette hozzá.