Kölcsönnek tűnt a fogyasztói csoport

Vágólapra másolva!
A bírság hárommillió forint.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a CL Brokers Group Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott fogyasztói csoportokkal kapcsolatos sajtóhirdetései által, áll a GVH közleményében. A jogsértés elkövetéséért 3.291.000 forint bírságot szabott ki a GVH. Az eljárás során a GVH többek között azt vizsgálta, hogy a reklámokkal megcélzott fogyasztók a tájékoztatások alapján tisztában lehettek-e a fogyasztói csoport konstrukciójának lényeges elemeivel.

Csak vásárlói jogot kaptak

A GVH megállapította, hogya 2013. november 4. és 2014. április 11. között közzétett hirdetésekből nem derült ki egyértelműen, hogy a vállalkozás fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozik, és a kínált konstrukcióban nem nyújt kölcsönt, írja a szervezet. A reklámok nem adtak egyértelmű információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, például arról, hogy a fogyasztói csoport tagjai nem pénzhez, hanem vásárlói joghoz jutnak, előtörlesztés vállalása alapján dől el, hogy az adott hónapban ki juthat vásárlói joghoz, illetve arról a körülményről sem, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s így a megszerezni kívánt dologhoz.

Kiszolgáltatott fogyasztók

A GVH szerint a hirdetésekkel megcélzott fogyasztók jellemzően pénzügyi nehézségekkel küzdenek, a pénzügyi intézmények banki, pénzügyi szolgáltatásaiból nem részesülnek, valamint jövedelmük, életkoruk alapján kiszorulnak a banki hitelezés köréből. Ezek a fogyasztók az átlagosnál kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb helyzetben vannak, így különösen érzékenyen reagálnak a hitelezéssel kapcsolatos lehetőségeket felvázoló reklámokra.