Sikerül év végéig befejezni az uniós projekteket?

Vágólapra másolva!
Még 2100 milliárd forintnyi támogatás vár lehívásra.
Vágólapra másolva!

A kormány a közeljövőben tárgyalja azt a cselekvési tervet, ami a 2007-2013 közötti programok eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokról szól, és ami megteremti a feltételeit a forrásvesztés elkerülésének, mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A 2015-ös év az előző költségvetési időszak operatív programjainak zárása miatt kiemelt jelentőségű, minden projektet év végéig fizikailag is be kell fejezni. A 2007-2013-as uniós költségvetési ciklus lezárásához Magyarországnak még 2100 milliárd forint uniós támogatást kell lehívnia, lehetőség szerint forrásvesztés nélkül. Az NGM minden szükséges intézkedést megtesz, hogy az általa felügyelt uniós programoknál forrásvesztés ne legyen, állítja Rákossy Balázs.

Indul az új ciklus

Idén elindulnak az új 2014-2020 uniós ciklus kiemelten gazdaságfejlesztést támogató programjai is, melyek fő céljai a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességének növelése, a foglalkoztatásbővítés és az újraiparosítás támogatása, mondta az államtitkár.

Keleti nyitás uniós támogatással

A kormány elképzelései szerint a magyar export egyharmada az Európai Unión kívüli, gyorsan növekvő országokba fog irányulni 2018-ra a keleti nyitás politikájának megfelelően, állítja Rákossy Balázs, ennek megvalósításhoz pedig szükség van a piacra jutás támogatására. Fontos gazdaságpolitikai célkitűzés az is, hogy az exportképes cégek száma a jelenlegi 2,5 ezerről akár 12 ezerre emelkedjen.