A XVIII. kerületben terjeszkedik a Telekom

Deutsche Telekom
Vágólapra másolva!
A GVH engedélyezte, hogy a Magyar Telekom Nyrt. megvásárolja a ViDaNet Kábeltelevíziós Zrt. Budapest XVIII. kerületében kiépített hálózatát, és átvegye az ahhoz kapcsolódó, szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleit, közölte a Gazdasági Versenyhivatal.
Vágólapra másolva!

A megvásárolandó hálózat részét képezi a Budapest XVIII. kerületében kiépített vezetékes hírközlési hálózat az egyes technikai eszközökkel együtt, valamint az e hálózathoz kapcsolódó előfizetői kör.

A GVH az összefonódás horizontális hatásainak értékelésekor az egyes szolgáltatásoknál külön-külön vizsgálta az összefonódásban részt vevő vállalkozáscsoportok tényleges vagy potenciális jelenlétét Budapest XVIII. kerületében. A GVH döntésében megállapította, hogy az összefonódás engedélyezésével a koncentrációnövekedés minimális mértékű a vezetékes telefon-, internet- és műsorterjesztési szolgáltatás esetében, illetve nem éri el azt a szintet, amely versenyaggályokra adhatna alapot, figyelembe véve a további piaci szereplők piaci részesedéseit is. Emellett a horizontális versenyprobléma egyértelműen kizárható a mobilinternet-szolgáltatás esetében, közölte a versenyhivatal.

Bevásárolhat a Telekom Forrás: Deutsche Telekom

A GVH további káros vertikális vagy portfólióhatásokat sem azonosított, illetve nem merült fel olyan körülmény, amely alapján az összefonódás konglomerátumhatással járna. Mindezek figyelembevételével a GVH engedélyezte a tranzakciót.

Bírságot kapott a Telekom

A GVH a kérelem késedelmes benyújtása miatt 100 ezer forint bírságot szabott ki a kérelmező Telekommal szemben. A bírság összegének meghatározásakor a GVH figyelembe vette, hogy a kérelmező ugyan két napot késve, de önként nyújtotta be a kérelmét, valamint azt is, hogy a késedelem időtartama és az összefonódás érdemi versenyjogi aggályainak hiánya kizárja, hogy a kérelmezőt a tranzakció eltitkolásának szándéka vezette volna. Mindezek alapján a GVH a maximálisan kiszabható napi 200 ezer forint negyedében határozta meg a napi bírság összegét.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.