Gyorsforgalmi út lesz Szolnok és Budapest között

Vágólapra másolva!
Szolnokot legkésőbb 2020 végétől gyorsforgalmi úton lehet majd elérni a fővárosból az M5-ös, a 405-ös valamint az M4-es útvonalon keresztül - jelentette be Bene Ildikó, a szolnoki térség fideszes országgyűlési képviselője. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg a kormány határozata a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokról, amikre 2020-ig összesen 750 milliárd forintot fordítanak.

A kormányfő már megígérte

Tavaly szeptemberben Orbán Viktor miniszterelnök éppen Szolnokon, a Béres cég gyógyszeripari beruházásának átadásán beszélt arról, hogy a jövőben költségvetési forrásból megoldják a megyeszékhelyek, így például Szolnok Budapestről autópályán vagy autóúton való elérhetőségét - emlékeztetett a politikus.

Bene Ildikó hozzátette: a Fidesz-kormány az előző választási ciklusban már elkezdte az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését, ehhez csatlakozhatnak majd a közlekedők haladását megkönnyítő Pest megyei szakaszok.