A horvátok lemásolták a magyar modellt

Horvátország
Az utcán is zajlik a kampány
Vágólapra másolva!
Horvátország 6,39 kunán rögzítette a frank árfolyamát, erről döntött pénteken az ország törvényhozása. A magyar kormány két törvénnyel is segítette a horvát kormány munkáját.
Vágólapra másolva!

A horvát parlament megszavazta a kormány által előterjesztett fogyasztói kölcsönökről szóló törvényjavaslatot, és 6,39 kunán rögzítette a frank árfolyamát. A törvényjavaslat elfogadása előtt azonban módosító javaslatot nyújtott be, amely szerint a törvény összeghatár nélkül és minden hitelszerződésre vonatkozik.

Megijedtek a tüntetésektől?

Az adósok képviseletében fellépő civil szervezet, a Frank Egyesület pénteken reggel bejelentette, hogy országszerte tüntetéseket szervez, mert a kormány félrevezette őket. Az eredeti törvényjavaslat szerint ugyanis az 1 millió kunánál (42,5 millió forint) kisebb hitelekre vonatkozott volna az árfolyamrögzítés. Ezt a korlátot azonban az utolsó pillanatban módosította a kormány javaslata.

Zoran Milanovic horvát miniszterelnök még a hét elején jelentette be, hogy a kormány egy évre rögzíti a svájci frank átváltási árfolyamát, hogy enyhítsen a svájci frank alapú hiteladósok terhén. Az intézkedés életbe léptetéséhez parlamenti jóváhagyásra volt szükség.

Horvátország is segít a devizahiteleseken Forrás: AFP/Str

A magyar kormány segített

A horvát kormány a magyar kormánytól is segítséget kért, hogy megoldja a frankhitelesek problémáját. A magyar kormány két törvényt fordított angolra: a devizahitelek forintra váltásáról szóló törvényt, és a fair bankokról szóló jogszabályt, amelyeket még kedden éjjel eljuttatott a horvát kabinetnek.

Amióta a svájci jegybank váratlanul eltörölte a franknak az euróval szemben rögzített 1,20-as árfolyamküszöbét, a frank kunához viszonyított árfolyama 20 százalékkal erősödött.
A svájci deviza pénteken 7,55 kunán forgott a nemzetközi devizapiacon, így a devizaalapú hitelek összértéke kunában számolva nagyjából 4 milliárd kunával 27 milliárd kunára (több mint 1,1 ezermilliárd forintra) emelkedett.

Több közép-európai ország kormánya kért tájékoztatást a devizahitelek kivezetésének magyar megoldásairól – közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium. Az Európai Központi Bank is figyelemmel kíséri a magyar módszert.