Peruban csapolták meg a magyar bankkártyákat

készpénz bankkártya
Budapest, 2013. november 27. Fotómontázs a tranzakciós adóval és a bankkártyás fizetéssel kapcsolatban. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást Iliev P. és Vasilev R. 49 éves férfiak ellen, közölte honlapján a rendőrség. A két bolgár férfit fogva tartják. A gyanú szerint társaikkal több tízmillió forintot loptak el.
Vágólapra másolva!

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak – egy nemzetközi bűnszervezet tagjaiként – 2014. júniusa óta több alkalommal különböző budapesti bankjegykiadó automatákra, bejáratokra szereltek adatrögzítő eszközöket, amelyekkel bankkártya adatokat szereztek meg, írja a Police.hu.

Tízmilliókat loptak el

Az így kapott információk alapján ismeretlen társaik az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, illetve a Távol-Keleten hamis bankkártyákkal vettek fel készpénzt. A bűncselekménnyel okozott anyagi kár több tízmillió forint.

A nyomozók a két férfit 2015. január 21-én az esti órákban érték tetten, amikor az általuk felszerelt adatszerző eszközöket távolították el egy Budapest VIII. kerületi ATM-ről, közölte a rendőrség.

A tartózkodási helyükön megtartott házkutatás alkalmával további adatszerző eszközöket találtak és foglaltak le a rendőrök. A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le, olvasható a közleményben.