Várhatja a pénzt, akinek nyugdíjbiztosítása van

bankjegy  illusztráció befektetés pénz szemüveg
Bankjegyek
Vágólapra másolva!
Első ízben idén fizet az állam adójóváírást azoknak, akik államilag támogatott nyugdíjbiztosítást kötöttek. A 2014 elején debütáló támogatott nyugdíjbiztosítási szerződésekre az állam a tárgyévi befizetések 20 százaléka után, maximum évi 130 ezer forintig fizet adójóváírást.
Vágólapra másolva!

Fontos tudni, hogy az adójóváírás nem automatikus, azt az ügyfeleknek a személyi jövedelemadó-bevallásukban kell igényelniük a biztosítótól kapott díjigazolás alapján – közölte az Union Biztosító.

A bevalláshoz szükséges díjigazolást a biztosítóknak jogszabály szerint február 15-ig kell postázniuk. Aki legkésőbb február végéig nem kapja meg ezt a dokumentumot, mindenképpen jelezze azt a biztosítójának.

Az adójóváírással növelheti megtakarítását Forrás: MTI/Faludi Imre

A pénz a biztosítóhoz megy

Az adójóváírás összegét az adóhatóság a díjigazolás alapján kitöltött szja-bevallás benyújtását követő 30. napon utalja. Az összeg nem közvetlenül az ügyfélhez, hanem a biztosítóhoz érkezik, amely jóváírja azt az ügyfél megtakarítási számláján, ezzel is növelve a nyugdíjcélú megtakarítás összegét.

Tegyen félre nyugdíjas éveire Forrás: Tóth Judit

Mindennek stimmelni kell

Az ügyfélnek minden adótartozását rendeznie kell. Másrészt megfelelő mértékű 2014. évi adóval (az egyéb adókedvezményekkel csökkentett adó összeggel) is rendelkeznie kell. Előfordulhat például, hogy a családi adókedvezmény érvényesítése után már nem elegendő az adó a teljes körű visszatérítéshez – ilyenkor a nyugdíjbiztosítási nyilatkozatban az adott évben az adóhoz igazodó támogatási összeg jelenhet meg.

Így kell kitölteni a nyilatkozatot Forrás: nyugdijbiztositas.com

Fontos az öngondoskodás

A nyugdíjbiztosítás egy újdonsült termék. A pénzünket egy életbiztosítás-alapú megtakarítási formában tarthatjuk. Ezeket a biztosításokat tanácsadó segítségével lehet megkötni. A pénzünket itt a befektetési alapokat kezelő szakemberek fialtatják.