Hamis reklám miatt kapott milliós bírságot a Spar

Vágólapra másolva!
Megtévesztő hirdetések miatt 43 millió forintra bírságolta a Spart a Versenyhivatal. A hirdetésekkel ellentétben nem járt vissza 500 forint minden 5000 forintos vásárlás után.
Vágólapra másolva!

"5.000 Ft vásárlás után 500 Ft visszajár" – hirdette korábban a Spar. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban ez megtévesztő volt, mivel valójában számos egyéb feltétele is volt az 500 forintos kedvezménynek. Ezeket ugyan az üzlet hirdetéseiben feltüntették, a GVH szerint azonban ez "kevéssé volt észlelhető és nem volt egyértelmű." Sőt, valójában nem is az első, hanem a második ötezredik forint, vagyis tízezer forint feletti vásárlások után jutott csak a vásárló az 500 forintos kuponokhoz.

A szokatlanul nagy összegű, 43 milliós bírság kiszabásakor a GVH súlyosbító körülményként értékelte, hogy a SPAR a jogsértő kereskedelmi gyakorlatot több mint egy évig folytatta, és hogy az üzletlánc szórólapjait, reklámújságain azután is hirdették az 500 forintos akciót, hogy már elindult a versenyfelügyeleti eljárás.