Vannak ügyfelek, akik megúszhatják a Buda-Cash csődjét

Vágólapra másolva!
Az értékpapír nem a cég nevén van, ezért visszakaphatják az ügyfelek.
Vágólapra másolva!

A Buksza már végigvette, hogy milyen kártalanításra számíthatnak a bennragadt Buda-Cash ügyfelei. Érdemes azonban arról is szót ejteni, hogy kinek a pénze tűnhet el leginkább nyomtalanul egy brókercég felszámolásakor.

Érdemesebb értékpapírt tartani a brókercégeknél, és nem pénzt, mivel egy sima csődesemény esetén ezek az értékpapírok - lévén hogy nem a brókercég tulajdonát képezik, nincsenek a mérlegében - nem kerülnek veszélybe. Ilyenkor ugyanis az történik, hogy azok, akiknek pénzzel tartozik a brókercég (ez a pénz benn van a brókercég mérlegében) elpárolog, és általában az itt pénzt tartók semmit sem kapnak vissza., de az értékpapírok visszakerülnek az eredeti tulajdonoshoz, hisz ahhoz jogilag, tulajdonosként nincs köze a brokicégnek, ellentétben a pénzzel, ami az ő tartozása az ügyfél felé – írja Zsidai Viktor saját blogján.

A posztban azt is megjegyzi, hogy csalások esetén előfordulhat, hogy az ügyfél úgy hiszi, hogy valamilyen értékpapírja van a brókercégnél, de azt a valóságban soha nem vásárolták meg a számára a brókerek.