Buda-Cash: csak 60 ezret adnak ki a bankokból

A BRB Bank fiókjánál nem gyülekeztek ügyfelek
Vágólapra másolva!
A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt az MNB mától 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét. A jegybank döntése során figyelembe vette, hogy az érintett betétesek legszélesebb köre – ha korlátozott összegben is – de hozzájuthasson betétjéhez - írja a jegybank honlapján. 
Vágólapra másolva!

A jegybank 2015. február 26-tól ügyfelenként 60 ezer forintra csökkentette a DRB Bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek (BRB BUDA Regionális Bank, DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank, DDB Dél-Dunántúli Takarék Bank és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank) által az ideiglenes intézkedés időtartalma alatt kifizethető betétek és más visszafizetendő források maximális összegét. Erre azért volt szükség, mert a bankok azonnali fizetőképessége a vártnál lényegesen rosszabbnak bizonyult.

Csak egyszer 60

Felügyeleti biztosok a DRB Bankcsoportnál (2015. február 24.) teljes 90 napos időszakára vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha egy ügyfél már korábban felvett 60 ezer forintot vagy annál nagyobb összeget bankjától, akkor mai naptól már nem juthat hozzá további összegekhez.

Forrás: Origo/Pálfi Károly

A jegybank egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, illetve az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal azért, hogy a betéteseket ne érje hátrány az adófizetési kötelezettségek teljesítése, illetve a járadékkifizetések kapcsán.

Miskolcon sorba állnak

Tanácstalan emberek állnak sorba csütörtök kora reggeltől a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt, hogy pénzükhöz, vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak, a pénzintézet az Észak-magyarországi Regionális Bank (ÉRB) Zrt. érdekeltségébe tartozik, így itt sincs kifizetés 60 ezer felett.

Tanácstalan emberek állnak sorba a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt Forrás: MTI/Vajda János