Csökkentek az oktatásban a beruházások tavaly

Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola Berettyóújfalu
Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola Berettyóújfalu
Vágólapra másolva!
2014-ben 14 százalékkal nőttek a beruházások, elsősorban az autógyártáshoz kapcsolódóan a feldolgozóiparnak, valamint a vasút- és útépítéseknek köszönhetően. Csökkenés csak az oktatásban és a bankszektorban volt.
Vágólapra másolva!

2014-ben 5216 milliárd forintot költöttek beruházásra, összehasonlító áron 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A 19 nemzetgazdasági ág közül 17 ágban volumenbővülés volt.

A járműgyártás húzta

Éves szinten a legnagyobb növekedés a következő ágakban volt:

  • Szállítás, raktározás (28,2 százalék)
  • Építőipar (27,6 százalék)
  • Egészségügy (27,0 százalék)
  • Gép- és berendezés beruházások (23,9 százalék)

A legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar beruházásai 12,7 százalékkal emelkedtek, ami elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódó beszállító ágazatok beruházásaiban tapasztalt bővülésnek tudható be. A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül jelentősen nőttek még a beruházások a művészet, szórakoztatás, szabadidő (24,4 százalék) és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (22,1 százalék) ágakban.

Az oktatásban csökkent

Az egész évre jellemző csökkenés a pénzügyi, biztosítási tevékenység (9,9 százalék) és az oktatás (7,4 százalék) nemzetgazdasági ágakban volt, írja a KSH.

A bankszektor mellett csak az oktatásban csökkentek a befektetések Fotó: Bielik István - Origo

Az útépítések húzták

2014 negyedik negyedévében a nemzetgazdasági beruházások 1,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, áll a jelentésben. A beruházási teljesítményérték növekedéséhez elsősorban a nagy súlyú szállítás, raktározás ág beruházásainak 19 százalékos volumenbővülése járult hozzá. Az ágazaton belül főként a vasút-, közút- és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztése, valamint a járműparkok korszerűsítése jelentős.

Megrendelések és uniós források

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a beruházásnövekedést segítik többek között a folyamatos feldolgozóipari megrendelések, az uniós források eredményes felhasználása, a Növekedési Hitelprogram segítségével megvalósuló projektek és az alacsony hozamkörnyezet is.