Pert indítanak a Buda-Cash károsultjai

Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet 2015. február 26 Észak-magyarországi Regionális Bank
Miskolc, 2015. február 26. Tanácstalan emberek állnak sorba a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt 2015. február 26-án, hogy pénzükhöz, vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak. A pénzintézet az Észak-magyarországi Regionális Bank (ÉRB) Zrt. érdekeltségébe tartozik. A Magyar Nemzeti Bank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért február 24-én azonnali hatállyal felfüggesztette működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál, így az ÉRB-nél is korlátozó intézkedéseket rendelt el. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
Polgári pert indít a Buda-Cash Brókerbotránnyal összefüggésbe hozható brókercéggel és bankokkal szemben a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
Vágólapra másolva!

A keresetbe a Magyar Nemzeti Bankot is meghívja a civil egyesület. A fogyasztóvédők szerint a pernek nem a felelősök felkutatása a célja, hanem az, hogy az ügyfelek megkapják a jogos pénzüket, és ne csak a kártalanítás összegéhez jussanak hozzá.

Megrendült a pénzintézetekbe vetett bizalom

Baranovszky György a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke a Gazdasági Rádióban azt mondta, rengeteg fogyasztó kereste meg panaszaival az egyesületet. A fogyasztók nem értik, hogy mi történik velük, hogy miért nem juthatnak hozzá a Buda-Cashnél bent ragadt pénzükhöz. Több fogyasztó azt közölte, teljesen megrendült a bizalma a magyarországi pénzintézetekkel szemben. Baranovszky György hozzátette, többen az mondták neki, a jövőben inkább a párnacihába varrják a pénzüket, mint hogy egy bankba betegyék.

Tanácstalan emberek állnak sorba a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt 2015. február 26-án, hogy pénzükhöz, vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak. Forrás: MTI/Vajda János


A civil szervezet a sok panasz után döntött a közérdekű per indítása mellett. A perrel kapcsolatban Baranovszky György elmondta, ez nem azt jelenti, hogy a fogyasztók biztosan megkapják majd egy esetleges sikeres per esetén a pénzüket, mert ha a pénzek eltűntek, akkor nehéz lesz azt visszaszerezni.

A bizalom helyreállítása az MNB feladata

A pernek nem csak a felelősség megállapítása a célja. Az MNB a Buda-Cash botránnyal kapcsolatban 15 éve zajló csalás sorozatról beszélt. Barankovics György nem szeretné a MNB-t úgy feltüntetni, hogy a jegybank a felelős a Buda-Cashnél történtekért. Hozzátette: a fogyasztók bizalma a pénzintézeti rendszerrel szemben megrendült. Ezt helyreállítani a jegybank kötelessége, hiszen ő felel a pénzintézetekért.

Megrendült az emberek pénzintézetekbe vetett bizalma Fotó: Mudra László [origo]

A fogyasztóvédő kiemelte, a legfontosabb, hogy mindennki visszakapja pénzét. A fogyasztóvédelmi szabályozással kapcsolatban Barankovics György azt mondta, a kormányzatnak lépni kell, és még szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályokat kell alkotnia.

A kormány mindent megtesz a betétesekért

A parlament mai ülésén Tállai András azt mondta, a magánszemélyek 100 ezer euróig, mintegy 30 millió forint összegig kártalanításban részesülnek, a felszámolási eljárás elindulását követő 20 napon belül.
Mintegy 67 önkormányzatot és 150 000 magánszemélyt érint a brókerház csődje, a jegybank feljelentést tett, a kormány pedig mindent megtesz, hogy az érintettek hozzájuthassanak a pénzükhöz.