Súgott a Tescóról egy befektető

Tesco
Vágólapra másolva!
Fontolgatja a Szlovákiából való távozását a Tesco – írja a Sme szlovák napilap. A lap azt is írja, hogy a magyarországi Tescók eladása a cseh és a szlovák boltokkal egy csomagban is megtörténhet. A lap szerint a Tesco a kondíciójavító terveinek részeként gondolkodik Szlovákia elhagyásán. Az információt egy meg nem nevezett brit befektető szivárogtatta ki a napilapnak. A Tesco azt mondta, spekulációkat nem kommentál.
Vágólapra másolva!

A Tesco csaknem húsz éve van jelen a szlovák piacon. A három legtöbb alkalmazottat foglalkoztató magánvállalat egyike, idáig nem közölt olyan információkat, hogy az anyavállalat gondjaival összefüggésben üzletbezárásokat vett volna tervbe Szlovákiában. A pozsonyi laphírekre úgy reagáltak, hogy bár közismert, hogy folyamatban van üzleti terveik átértékelése, spekulációkat nem fognak kommentálni.

A cseh, a szlovák és a magyar üzletek egy csomagban?

A Smenek nyilatkozó banki befektető úgy tudja, több forgatókönyv létezik, az egyik szerint a Tesco a szlovákiai, magyarországi, csehországi és talán a lengyelországi aktívumait is egy közös csomagban próbálná értékesíteni. A másik forgatókönyv szerint a Tesco az egyes országokban birtokolt üzlethálózatait országonként különállóan adná el, de játékban van az a lehetőség is, miszerint a brit vállalat marad, csak néhány üzletétől válik meg.

Több forgatókönyv létezik Forrás: 123rf.com

A Sme szerint a Tesco várhatóan már néhány héten belül – tavalyi gazdasági eredményeinek nyilvánosságra hozatalával egy időben – ismerteti hivatalos álláspontját terveiről. A pozsonyi lap által megszólaltatott elemzők szerint ugyan a Tesco Szlovákiából való távozása mellett szól, hogy az üzletlánc számára a szlovák piac "nem természetes közeg", másrészt viszont a maradásuk mellett szól az, hogy a Tesco piacvezetőnek számít az országban.

Kutak és telefonhálózat

A Tesco 1996-ban lépett a szlovák piacra, az amerikai tulajdonban lévő K-Mart hét üzletházának megvásárlásával, jelenleg országszerte 155 üzletük van, a kisebb Tesco Expressektől a Tesco Extrákig. A Tesco Szlovákiában 18 benzinkutat is üzemeltet, valamint az O2 mobilszolgáltatóval együttműködve kialakított virtuális telefonhálózatán keresztül is van 150 ezer ügyfele.

Szlovákiában a Tesco a legtöbb embert foglalkoztató cég egyike Forrás: Tesco

A cég Szlovákiában mintegy tízezer embert alkalmaz, ezzel a három legtöbb embert foglalkoztató magáncég egyike, a VW és a kassai U.S.Steel mellett. A Tesco éves bevételei Szlovákiában 1,4 milliárd euró (megközelítőleg 430 milliárd forint) körül mozognak. A cég száz euró forgalomhoz arányított nyeresége Szlovákiában meglehetősen magas, 2,4 eurót tesz ki.

Magyarországon átszervezések lesznek

Nem akarnak veszteségesen működni, ezért inkább átszervezésbe kezdett a Tesco Magyarországon. A cégen belül 150 embernek más beosztásban ajánlhatnak munkát, viszont 44 dolgozó állása áprilistól biztosan megszűnik.