Közeleg a kötelező cégmódosítás határideje

bíróság, cégbíróság
Egyelőre alighanem esetenként célszerű mérlegelni, megenged-e eltérést a Ptk.
Vágólapra másolva!
Március 15-ig kell végrehajtaniuk a kötelező cégmódosítást a betéti társaságoknak és a közkereseti társaságoknak. Azok, akik elmulasztják, pénzbírságra számíthatnak, de a bejelentésért nem kell illetéket fizetni.
Vágólapra másolva!

Március 15-ig kell végrehajtaniuk a kötelező cégmódosítást a betéti társaságoknak és a közkereseti társaságoknak. A gazdasági társaságoknak ugyanis kötelező összhangba hozniuk létesítő okiratukat a 2014. március 15-én életbe lépett új polgári törvénykönyvvel, a cégbírósághoz pedig be kell nyújtaniuk a változásbejegyzési kérelmet. A bt.-k és a kkt-k erre egy évet kaptak, a kft.-k és az rt.-k kettőt, vagyis ezeknek a társaságoknak van még egy évük.

Mennyibe kerül?

A cégbírósághoz a kérelmet illetékmentesen lehet benyújtani, vagyis csak az ügyvédi költségeket kell kifizetni. Viszont érdemes komolyan venni a határidőt, azokra a cégekre, amelyek március 15-ig nem teszik meg a kötelező bejelentést, a cégbíróság pénzbírságot fog kiróni.

Ha egy cég a kötelező változtatásokon kívül más változást is be akar jelenteni, akkor már illetéket kell fizetni, a rendes szabályok szerint.

A mulasztókat a cégbíróság bírságolni fogja Forrás: Origo

Amiért nem kell

Fontos, hogy nem kell módosítani a létesítő okiratot, ha a módosításra csak azért lenne szükség, mert az a 2006-os gazdasági társaságokról szóló törvényre utal. Bt.-k és kkt.-k esetében csak azért sem kell módosítani a létesítő okiratot, hogy a társaság vezető tisztségviselőjét ügyvezetőként nevesítse. Viszont ha az okiratot bármilyen más okból módosítják, ezeket a változásokat is be kell vezetni.