Áder levelet írt Buda-Cash-ügyben Tóbiásnak

Áder János Körösi Csaba bejelentés 2015 január 5
Vágólapra másolva!
Áder János sajnálatát fejezi ki az MSZP elnökének amiatt, hogy egy olyan törvény visszaküldését kérik rajta számon a szocialisták, amelyet az MSZP a parlamenti szavazáson testületileg utasított el. A köztársasági elnök erről pénteken levelet írt Tóbiás József pártelnöknek. 
Vágólapra másolva!

Áder János a levélben azt írja, a törvény elfogadását követően közel száz takarékszövetkezet fordult kifogásaival, észrevételeivel, javaslataival a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz, kérve, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek.

Alaposan megvizsgált mindent

A köztársasági elnök azt írja, hogy a takarékszövetkezetek bankká való átalakulásának lehetősége és feltételei már a törvénytervezet szövegében is adottak voltak, az újbóli országgyűlési tárgyalás ezen nem változtatott. Maga az átalakulás pedig - folytatta - egyetlen takarékszövetkezet esetében sem múlhatott azon, hogy azok kezdeményezik-e bankká alakulásukat, hiszen az átalakuláshoz szükséges feltételek meglétét az erre hivatott állami szerveknek minden esetben alaposan meg kellett vizsgálniuk.

Áder: Ha 100 rossz törvényt kapok, 100-at küldök vissza Fotó: Bielik István - Origo


Az államfő jelezte továbbá, hogy a törvényt - mint mindig - a rendelkezésére álló rövid idő ellenére is a lehető legalaposabb vizsgálatnak vetette alá, ennek során munkatársai számos szakemberrel konzultáltak, és egyértelművé vált: a felmerült kifogások egy része jogosnak tekinthető, így a szövetkezeti törvényt megfontolásra visszaküldte a Háznak. Megjegyezte, hogy a visszaküldéssel egy időben világossá tette érveit és indokait, amelyeket az MSZP egyetlen politikusa sem kifogásolt.

A Buda-Cash-ügy semmilyen összefüggésben nem lehet a hitelintézeti törvénnyel, hiszen Magyarországon ma már mindenki tudja, hogy az ügy szálai több mint 10 évre nyúlnak vissza - jelentette ki levelében Áder János.

Tóbiás József szerint Áder János is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében Forrás: MTI/Illyés Tibor


Az elnök arra kérte Tóbiás Józsefet, hogy ezekről a tényekről adjon tájékoztatást azoknak, "akik esetleges tájékozatlanságukkal könnyen sodorhatják kellemetlen helyzetbe" az általa vezetett pártot.

A köztársasági elnök pontokba szedte észrevételeit:

1. A takarékszövetkezeti törvényt az MSZP frakciója testületileg elutasította.

2. A törvény elfogadását követően közel száz takarékszövetkezet fordult kifogásaival, észrevételeivel, javaslataival a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz, kérve, hogy a törvényt megfontolásra küldjem vissza az Országgyűlésnek.

3. A törvényt - mint minden más alkalommal - a rendelkezésre álló rövid idő ellenére is a lehető legalaposabb vizsgálatnak vetettem alá, melynek során munkatársaim számos szakemberrel konzultáltak. A vizsgálat során egyértelművé vált, hogy a felmerült kifogások egy része jogosnak tekinthető, így a szövetkezeti törvényt megfontolásra visszaküldtem az Országgyűlésnek.

4. A visszaküldéssel egy időben világossá tettem érveimet és indokaimat, amiket az MSZP egyetlen politikusa sem kifogásolt.

5. A takarékszövetkezetek bankká való átalakulásának lehetősége és feltételei már a törvénytervezet szövegében is adottak voltak. Az újbóli országgyűlési tárgyalás ezen nem változtatott. Maga az átalakulás pedig egyetlen takarékszövetkezet esetében sem múlhatott azon, hogy azok kezdeményezik-e bankká alakulásukat, hiszen az átalakuláshoz szükséges feltételek meglétét az erre hivatott állami szerveknek minden esetben alaposan meg kellett vizsgálniuk.

6. A Buda-Cash ügye semmilyen összefüggésben nem lehet a hitelintézeti törvénnyel, hiszen Magyarországon ma már mindenki tudja, hogy az ügy szálai több mint 10 évre nyúlnak vissza.

Ha száz rossz törvényt kapok, mind visszaküldöm

Végül hangsúlyozta: az Országgyűlés által elfogadott törvények alkotmányos vizsgálatát olyan kötelezettségének tekinti, amelyben semmi és senki sem ingathatja meg, "bárki, bármilyen indokból is érezzen késztetést erre". "Elnöki eskümet követően többször is megerősítettem: ha száz jó törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat aláírom, ha száz rosszat, mind a százat visszaküldöm" - idézte fel, nyomatékosítva: "ehhez tartom magam".

Az MSZP csütörtökön tartott sajtótájékoztatót arról, hogy szerintük Áder János köztársasági elnök is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében azzal, hogy 2013-ban nem írta alá a takarékszövetkezeti törvényt, hanem visszaküldte azt a parlamentnek. Arra szólították fel az államfőt, hogy tisztázza szerepét az ügyben.