Rekordnyugdíj és új magyar Suzuki

Uber taxi közlekedés közösségi közlekedés
Senki nem toboroz olyan agresszívan a térségben, mint az Uber
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy mennyi a legmagasabb magyar nyugdíj. Zárolták a Honvéd Egészségpénztár számláit. Több üzlet bejelentette, hogy tovább lesz nyitva hétköznapokon és szombaton. Lemondott egy államtiktár az Origo cikke után. Új modellt gyárt az esztergomi Suzuki gyár. Ez történt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

1,3 millió a magyar csúcsnyugdíj

Kiderült, hogy míg a magyar nyugdíjasok fele havonta százezer forintnál kevesebből él, a leggazdagabb nyugdíjasnak azonban havi 1,3 milliót utalnak. Tavaly még 870 ezer forint volt a csúcsnyugdíj. A nagy különbség abból következik, hogy tavaly szeptemberben eltörölték a járulékplafont. Magyarországon az átlagnyugdíj összege: 117 372 forint, ez a tizede sincs annak, amit most a rekorder kap.

500 sofőrje van a taxigyilkosnak

Több tízezren regisztráltak november óta a taxisgyilkosként emlegetett Uber magyarországi rendszerében. A vállalat elégedett az eddigi eredményekkel, és azt állítja, még a levegő is jobb ott, ahol jelen vannak. A taxisok szerint viszont problémás, hogy a cég járművei nem tartják be a taxizásra vonatkozó szabályokat. A kormány erre reagálva készítheti el szabályozási tervezetét, amellyel el is lehetetleníthetik itthon a szolgáltatást.

A taxitársaságok – ahogy a világ több más pontján is – ellenzik az Uber működését. Több európai fővárosban is betiltották, de ahol van, ott szinte az lső pillanattól sikeres. Január közepén több mint 500 sofőrjük volt a magyar utakon, és továbbra is csoportosan képezik őket, mondta az Uber magyarországi bevezetéséért felelős Rob Khazzam.

Január közepén több mint 500 sofőrjük volt a magyar utakon Forrás: AFP/Quique Garcia

Zárolták a Honvéd Egészségpénztár számláját

Zárolták az Honvéd Egészségpénztár számláit, ugyanis a pénztár a Buda-Cash ügyben érintett DRB-bankoknál tartotta ügyfélvagyona jelentős részét.

A pénztárnál kiszámolják, hogy az ügyfélvagyon DRB-nél tartott része hogyan oszlik meg az egyes ügyfelek számlái között. A fennmaradó részhez mindenki hozzáférhet majd, de az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítására nem jogosultak a pénztártagok.

A Honvéd Egészségpénztár a DRB bankoknál tartotta ügyfélvagyona jelentős részét Forrás: Origo/Pálfi Károly

Tovább lesznek nyitva az üzletek

Néhány üzletlánc már bejelentette, hogy a hétköznapokon és szombaton megnyújtott nyitva tartással próbálja meg csökkenteni a vasárnapi boltbezárás miatti forgalomkiesést.

A legtöbb bolt 1-2 órával nyújtaná meg a nyitvatartási idejét. Ha bejön a számításuk, akkor a kereskedelmi dolgozók ugyanúgy távol maradnak a családjuktól, csak ezért bérpótlékot sem kapnak. Ha nem, akkor jöhetnek az elbocsátások.

Melyik plázák lesznek nyitva vasárnap

Vasárnap is nyitva tart majd a bevásárlóközpontok többsége. A plázákban csak a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek lesznek zárva.

Az MBSZ korábban arról egyezett meg a kormánnyal, hogy csak azok a központok tartanak nyitva, ahol mozi is működik. Az elmúlt napok egyeztetésein viszont már arról volt szó, hogy más plázák, illetve azok alüzletei is nyitva tarthatnak. Az MBSZ szerint a vasárnapi zárva tartás miatt szombatonként nagy zsúfoltságra kell készülni.

Lemondott az államtitkár az Origo cikke után

Az Origo számolt be először arról, hogy Patyi Gergely egyik ismerősének cége kapta feladatul a Végrehajtói Kamara átvilágítását. Egy 5,6 millió forintos megbízásról volt szó, ami lényegesen nagyobb összeg, mint a cég eddigi százezres bevételei. Kedden szerződést bontott a minisztérium a céggel, Patyi Gergely államtitkár pedig szerdán benyújtotta a lemondását. Az államtitkár egyebek között a személyét ért, szerinte megalapozatlan és méltatlan támadásokra hivatkozva távozik, döntését Trócsányi László igazságügyi miniszter tudomásul vette.

Patyi Gergely államtitkár szerin megalapozatlanul támadták Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Megkezdték a Vitara gyártását Esztergomban

Megkezdték a Suzuki Vitara sorozatgyártását a cég esztergomi gyárában. Ezentúl kétévenként áll elő új modellel az üzem. A futószalagról legördülő első Vitarába Orbán Viktor miniszterelnök ülhetett be. A gyártás előkészítése több mint két évvel ezelőtt kezdődött, azóta erre 150-160 millió eurót fordított a cég.