350 milliót szórhatott el tanulmányokra a kormány

Íjgyártó István; Szijjártó Péter; Kohut Balázs; Magyar Levente Budapest, 2014. október 1.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) a minisztérium új szervezeti struktúráját bemutató sajtótájékoztató után a leendő államtitkárokkal és a Nemzeti B
Budapest, 2014. október 1. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) a minisztérium új szervezeti struktúráját bemutató sajtótájékoztató után a leendő államtitkárokkal és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnökével a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2014. október 1-jén. Balról Magyar Levente leendő gazdaságdiplomáciai államtitkár, Íjgyártó István leendő kulturális diplomáciáért felelős államtitkár (b2), Kohut Balázs leendő közigazgatási államtitkár (j2) és Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke (j). MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció a birtokába került dokumentumokra hivatkozva több százmillió forintos, a bűncselekmény gyanúját is felvető kormányzati pazarlást kér számon a kabinet több jelenlegi és volt tagján.
Vágólapra másolva!

2013-2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) több vezetője összesen 346 millió forint értékben igazolta olyan tanulmányok kifizetését, amelyek hiányoznak, vagy profilidegen tevékenységnek számítanak, mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. Az érintettek között említette Guller Zoltánt, Deák Ritát, Balatoni Mónikát, Bíró Marcellt és Mihálovics Pétert.

Az államtitkár üzlettársa

Kohut Balázs (ő KIM helyettes államtitkára volt, aki a kormányváltás után a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes- majd közigazgatási államtitkára lett) hivatali ideje alatt a KIM saját rendezvényeinek catering szolgáltatására szerződéses kapcsolatba került Kohut Balázs egyik üzlettársával. Ráadásul egy kormányrendelet alapján külső catering szolgáltatásra nem is lett volna szüksége a minisztériumnak, mondta el az ellenzéki politikus.

Külső céggel szerződtek

A külügyi tárca Kohut Balázs odakerülése után annak ellenére kötött nagy értékű szerződést egy külsős ingatlangazdálkodó és tanácsadó céggel, hogy a minisztériumnak volt ezzel a feladattal foglalkozó szervezeti egysége, emlékeztetett Kerék-Bárczy Szabolcs.

Külső céggel szerződtek, pedig nem kellett volna Forrás: MTI/Soós Lajos

Válasz vagy feljelentés

A DK szerint ezen ügyek miatt az érintett minisztereket, vagyis Navracsics Tibort, Szijjártó Pétert és Trócsányi Lászlót is felelősség terheli. A három jelenlegi, illetve volt minisztertől levélben kérnek tájékoztatást arról, milyen intézkedéseket tettek az érintettek felelősségre vonására. Ha a DK nem kap választ, akkor ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz