Elhunyt Kautz István

2015.03.11. 18:08

A magyar szállítmányozás ikonikus alakja. 67 éves volt. 

Kautz István súlyos betegség után, március 9-én, hétfőn hunyt el - értesült a Napi.hu. Kautz István 1971 óta dolgozott a szállítmányozásban. Első munkahelye a Masped volt, ahol végig dolgozott. 

Botka László, Szeged polgármestere (jobbra) és Kautz István, a Masped Rt. elnök-vezérigazgatója (balra)Forrás: MTI/Németh György

Kautz István évekig részt vett a hazai szállítmányozási szakemberképzésben és szakkönyveket lektorált. Rangos konferenciákon és több hazai egyetemen tartott előadásokat. Több szakmai szövetségben vállalt tisztséget, a Magyar Szállítmányozók Szövetségének 1992-től 2010-ig volt elnöke, majd a tiszteletbeli elnöke.

Számos díjjal jutalmazták

1999-ben Klauzál Gábor díjat kapott. Szintén ebben az évben a közlekedési és szállítmányozási szakemberek megválasztották az év emberének. A BKIK-tól 2002-ben az Év közlekedési vállalkozója díjat kapta meg, 2003-ban pedig a Főváros Gazdaságáért díjat vehette át. 2005-ben a Pénzügyminisztérium Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoka vám- és pénzügyőri aranyjelvénnyel tüntette ki. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje állami díjat kapta meg.

A szakma etikai színvonalának emelésében, az értékteremtésben, valamint logisztika szakma érdekében végezet munkája és kiváló emberi tulajdonságai elismeréseként, az MLSZKSZ által alapított Logisztikai Érdemrendet a 2014-ben kapta meg.