Ötmillióra bírságolt egy takarékot az MNB

magyar nemzeti bank
A Magyar Nemzeti Bank székháza a főváros V. kerületében, a Szabadság tér 8-ban.
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank ötmillió forintra bírságolta a Jászárokszállás és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezetet. A hitelintézetnek jegybanki kötelezés alapján legkésőbb május 31-ig meg kell szüntetnie az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
Vágólapra másolva!

Az MNB határozatban megállapította, hogy a Jászárokszállás és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény ügyfelek egyértelmű, pontos és ingyenes tájékoztatására, a pénzforgalmi számla megnyitására, valamint a visszatérítési jog gyakorlására vonatkozó szabályait, írja közleményében a jegybank.

A takarékszövetkezet megsértette a pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB-rendeletnek a fizetési megbízások sorba állítására, visszautasítására, teljesítésére, valamint a fizetési műveletek összegének a kedvezményezett részére történő haladéktalan rendelkezésére bocsátását érintő előírásait.

Határidőket is szabtak

Az MNB ma közzétett határozatában kötelezte a hitelintézetet, hogy a pénzforgalmi törvényben és az MNB rendeletben foglaltaknak való megfelelés érdekében 2015. május 31-ig tegye meg a szükséges intézkedéseket, és azt követően folyamatosan biztosítsa a pénzforgalmi jogszabályok betartását, írja a jegybank. Az MNB azt is előírta, hogy a hitelintézet legkésőbb 2015. július 15-éig adatok és dokumentumok beküldésével igazolja a szabálysértések megszüntetését.

Ötmilliós bírság a takaréknak

A jogsértésekre tekintettel a jegybank 5 millió forint összegű bírság megfizetésére is kötelezte a hitelintézetet, mert évek óta változatlan tartalommal fennálló, fogyasztókat is védő szabályokat sértett, és a jogszabálysértések meghatározó többségét folyamatokba építetten követte el, olvasható a közleményben.