Cserére várnak a külügynél

Külgazdasági és Külügyminisztérium
A Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete március közepén
Vágólapra másolva!
Egy budai épületen egy olyan minisztérium felirata látható, amely tavaly nyár óta ilyen néven már nem is létezik: a külügynél érdeklődtünk, hogy miért olvasható még mindig Külügyminisztérium a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületén.
Vágólapra másolva!

Tavaly nyáron nevezték át a külügyi tárcát Külgazdasági és Külügyminisztériummá, azonban a Bem rakparton található épületen még mindig a „Külügyminisztérium” felirat olvasható.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete március közepén Forrás: Origo

A felirat cseréje folyamatban van, válaszolta az Origo megkeresésére a tárca. Mint írják, tavaly decemberben a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság megkapta a cserére vonatkozó igényt.

A bürokrácia csapdájában a külügy?

Az ügyintézés hosszabb időt vesz igénybe, mert az épület és homlokzata jogvédett, műemléki jelentőségű terület, közölte a tárca. A II. kerületi önkormányzatnál pedig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hozzájárulására várnak a cseréhez.