Vágólapra másolva!
Növekvő tagdíjfizetésről számolnak be a magánnyugdíjpénztárak. Négy közül egyelőre csak kettőnél érték el a túléléshez szükséges 70 százalékos arányt. A másik kettőnél is 50 százalék feletti a fizetés, ez azonban még nem elég.
Vágólapra másolva!

Februárban már a tagság 51 százaléka fizetett tagdíjat – értesítette pénztártagjait az MKB Magánnyugdíjpénztár, ami egyértelműen növekvő fizetési hajlandóságot mutat, hiszen az előző években a tagságnak mindössze a 30 százaléka volt hajlandó fizetni. Ha a tagok 70 százaléka nem fizeti be a tagdíjat, egy tavalyi törvénymódosítás miatt be kell zárni a kasszát – írja azenpenzem.hu.

A Horizont és a Budapest megúszta

A legnagyobb magánnyugdíjpénztárnál, a Horizontnál már fellélegezhetnek a tagok, hiszen a honlapjuk legfrissebb tájékoztatása szerint a tagok 79 százaléka már befizette a 2015-ös egész éves tagdíjat, és mindössze 7832 tag nem fizetett.

A Budapest Magánnyugdíjpénztárnál a legfrissebb adatok szerint a tagdíjfizetők aránya 77 százalék. A Budapest arra kéri a tagokat, hogy az előírt minimum tagdíjat, az évi 2.400 forintot március 15-ig fizessék be egy összegben.

Tüntetés a magánnyugdíjpénztárakért Fotó: Polyák Attila - Origo

A Szövetség Nyugdíjpénztárról annyit lehet tudni, hogy 50 százalék felett van a tagdíjfizetők aránya, és a havi 400 forintos tagdíjat havonta szeretné beszedni a kassza. Minden pénztár azt kéri tagjaitól, hogy frissítsék elérhetőségüket. Az MKB folyamatosan keresi a tagság azon részét, amely a levelekre még nem jelzett vissza.

A tagdíjfizetéssel egyébként semmilyen kockázatot nem vállalnak a magánnyugdíjpénztári tagok, ugyanis a tagdíj visszajár, ha a pénztár végelszámolással megszűnik.

Nem tűrik tovább a potyautasokat

Mivel 2015. áprilisától a magánnyugdíjpénztáraknak el kell érniük a 70 százalékos tagdíjfizetési arányt, a pénztárak havi 200-1000 forintos tagdíjat határoztak meg, amit többségük egy évre előre kér a tagoktól, közölte a piac 93 százalékát képviselő három pénztár. A Budapest, a Horizont és a Szövetség magánnyugdíjpénztárak közös közleménye kiemeli: az új előírások miatt a rendszer nem tűri meg tovább a potyautasokat, mert ha a tagdíjfizetők aránya nem éri el a kívánt szintet, akkor a jogszabály előírja a pénztár végelszámolását.