Vasárnapi boltzár? Mintha nem is lenne

vasárnapi zárva tartás, bolt, vasárnap, nyitva tartás címlapi
Vágólapra másolva!
A nemzeti ünnep után eljött az első boltzáras vasárnap. Körbenéztünk Budapesten, hogyan is élik meg mindezt az eladók és vásárlók. Vegyes a kép, de a sokak által várt apokalipszis elmaradt.
Vágólapra másolva!

Már szombat este felkészültem a vasárnapi körútra, célba vettem egy közeli, XVII. kerületi dohányboltot. Az eladótól megtudtam, hogy vasárnap zárva vannak. Azonnal jött a kérdés: egy doboz elég lesz? Kiderült, hogy szombaton szinte mindenkire rá tud sózni plusz egy dobozt. „A vásárlók már kezdenek hozzászokni az új rendszerhez” – nyugtatott meg.

Fel kell készülni mindenre!

A dohányáru már a pakkban, irány a kisbolt: tej, kenyér, szalámi és egy kis szotyi, vasárnap este ugyanis Barca-Real. El Clásicóra még sosem készültem egy nappal korábban, de most ez is elérkezett. A XVII. kerületi boltos nem örül a boltzárnak, mert bár az üzlet mérete lehetővé tenné a vasárnapi nyitva tartást, az idősebb tulajdonos nem akar dolgozni a hét utolsó napján. „Négy nap ráadásul így kiesik, ami nem jó, mert nem keresünk valami jól” – mondta lehangoltan a nő.

Azt is elárulta, hogy bár a szombat erősebb, a kieső vasárnapi forgalmat biztosan meg fogják érezni. Szombaton főleg pékáruból és egyéb napi fogyasztási cikkből fogy több, árulta el.

Na és akkor mit csinálsz, ha...?

A bevásárlásból valami mindig kimarad. A bableves tejföl nélkül nem az igazi, így irány az éjjel-nappali. Egy fiatal lány vásárolt még szombat este, őt nem zavarja a vasárnapi boltzár. Mint mondta, a hét bármely napján be tud vásárolni úgy, hogy vasárnap se legyen probléma. Egy éjjel-nappalival a környéken nem nagy kunszt ezt kijelenteni.

A napi fogyasztási cikkek jól mennek szombat este Fotó: Marton Szilvia - Origo

Arra a kérdésre, mit csinál akkor, ha vasárnap hajnalban elromlik a WC-lehúzó, mosolyogva azt válaszolta, „akkor egy napig nem pisilek”. Több kérdésem nem volt.

Figyeljünk a nyitva tartásra!

Juditék vasárnap az OBI-ban szerettek volna születésnapi ajándékot venni, de időben kapcsoltak, hiszen az zárva lesz. Ezért még szombat este elugrottak a közeli Tescóba, az éjfélig biztosan nyitva van – gondolták, de este tíz körül az orruk előtt zárt be.

Egy átlagos vasárnap a zöldségesnél Fotó: Marton Szilvia - Origo

Vasárnap egy XVII. kerületi zöldségesnél a fiatal eladósrác a boltzárat firtató kérdésre azt válaszolta, „nem baj, a multik úgysem fizetnek adót”. Nem tapasztalt semmi rendkívülit, nekik ettől a vasárnapi mizériától jobb nem lesz, a vásárlók teljesen átlagosan viselkednek. Teljesen átlagosan vettem egy almát.

A benzinkutak a végén jól járhatnak

A benzinkúton a korábbi shop mellett lévő konténerben pihen a kassza. Az átalakítás után „kis Spar” nyílik. Korábban a dohánybolt miatt is tataroztak néhány hétig, majd miután elkészültek, már zárhattak is be. Ugyanis „a kormány ostoba döntése miatt” el kellett költözniük a töltőállomásról.

Sommás vélemény az információ mellé Forrás: Origo

„Kiflit és tejet is vehetek majd vasárnap hajnali háromkor?” – kérdeztem. „Persze!” – vágta rá a kutas. „És mennyibe fog kerülni egy liter tej?” – érdeklődtem, de erre nem tudott pontos választ adni, szerinte „annyi lesz, mint bármelyik Sparban”. De a polcon a félliteres kóla alá még mindig 349 forint volt írva, ennél jóval barátibb az ár bárhol másutt.

A Spar nem adja fel, a benzinkutakon próbálkozik Fotó: Marton Szilvia - Origo

„Felpiszkálták a népet”

A körút környékén nem én voltam az egyetlen boltzáras katasztrófaturista. Két néni beszélgetett mellettem a zebrán, egyikük szerint: "Most, hogy felpiszkálták a népet, egyből mindenki vasárnap akar vásárolni!”

És erre volt is lehetőség bőven a Teréz körút környékén. Szinte az összes kisbolt és dohánybolt nyitva volt. „Ez egy ilyen másfajta vasárnap most. Senki nem tudja pontosan, hogy mi a szabály, naponta változik” – mondták az egyikben, míg egy másikban már tőlem kérdezték, hogy „ha a tulajdonos van benn, akkor nyitva lehetünk, nem?”.

Ahol minden nyitva

Valószínűleg a turisták bánják majd a legjobban, ha a világörökségi területeken is bezárnak a boltok. Bár a törvény ezeket az üzleteket eredetileg békén hagyta volna, egy nemrég benyújtott módosító indítvány ezekről is gondoskodna.

A világörökség része Forrás: Origo

Az Andrássy úton a napszemüvegbolttól kezdve a sportbolton át a drogériáig minden nyitva. Bizony-bizony, a világörökség része. A körúton találtam egy CBA-t, ami nem nyitott ki. A vele szemben lévő Spar igen.

Gyöngyszemek a plázákban

A plázák nyitva lehetnek, csak a bennük lévő boltok nem – az éttermekre, kávézókra, mozikra ez nem vonatkozik. Az Arénában is voltak néhányan, főleg a kávézókban. Igaz, hogy a karácsonyi tumultussal nem összevethető, de azért szállingóztak a népek.

Nincs tumultus, az biztos Forrás: Origo

Egy cipő- és ruhabolt is nyitva volt, jutott rám rögtön három eladó. Miért? Hogyan? „Ez legyen a mi dolgunk” – kaptam a mosolygós választ. „Még meg kell ezt szokniuk a vásárlóknak” – mondta a főnökasszonynak tűnő hölgy.

Nyugi, nyugi! Vasárnap is nyitva vagyunk! Forrás: Origo

Cipőt mindenesetre nem itt akartam nézni, ugyanis a terézvárosi plébánián „olcsó olaszcipő-vásárt rendeznek”. Legalábbis ez volt a terv, azonban „technikai okok” miatt elmaradt.

Az olasz surranókról lecsúsztam Forrás: Origo

Ha elfogy a kifli

– Csókolom, zsömlét szeretnék venni.
– Elfogyott már 11 előtt.
– Sokan vásárolnak?
– Jóval többen jönnek.
– Nem is lesz zsömle?
– Kettőkor jön a friss, ha addig tud várni...
– Inkább akkor fél kiló kenyeret viszek.
– 125 forint.

A csillaghegyi, vasárnap is nyitva tartó közértben volt vevő bőven. A máskor hétvégén csak pár vendéget kiszolgáló boltban komoly a forgalom dél körül. Anyagilag biztosan jól járnak, hiszen a hipermarketben akciósan 140, normál áron pedig 180 forint körüli egyszerű fehér kenyeret 250-ért adják. A kérdés már csak az, hogy mennyire népes a tulaj családja, hiszen hárman is dolgoztak a 200 négyzetméternél láthatóan kisebb boltban.

Zsömleexpedíció

A délig nyitva tartó közeli pékségben üresek a polcok, zsemlének nyoma sincs. „Ó, az már 10-kor elfogyott, jövő héten többet tartunk meg magunknak.” A közeli OMV-kúton Spar Expressz felirat nincs, de a kutas elárulja, hogy a „tulaj bevállalta a pékárut”. Azonban csak zacskós, szeletelt kenyeret és tejet kapni. A zsömle itt már reggel elfogyott. Jövő hétre itt is jobban készülnek.

Nem mindenhol volt ám zsömle Fotó: Marton Szilvia - Origo

A négy kilométerrel odébb lévő Spar Expressznél „Építési terület, belépni tilos!” felirat olvasható a táblán. 25-én nyitnak. Tankolni lehet, mert ideiglenesen konténerbe költöztek át a pénztárosok.

„Én is szívesebben kirándulnék”

A belvárosi Kossuth Lajos utcában lévő Aldiban az eladók szerint még májusig lesznek nyitva minden vasárnap este tízig. Délben alig néhányan lézengtek az eladótérben, az igazi forgalmat ilyenkor a turisták jelentik. „Jó időben eddig sem jártak az emberek vasárnap vásárolni, én is szívesebben kirándulnék most a gyerekemmel” – mesélte egyikük.

Parkolóhely az volt Forrás: Origo

A bérpótlék még kérdéses

Azt nem tudja, hogy a vasárnapi bérpótlékkal mi lesz. „Eddig a cég 50 százalékos pótlékot fizetett vasárnap, most olyan hírek terjednek, hogy semmit sem kapunk, mások szerint meg száz százalékot. Igazából fogalmunk sincs."

Kevesen voltak a Ferenciek téri CBA-ban is, a vásárlók többsége turista. A ferences templommal szemben található üzlet felkészült: hatalmas betűkkel hirdeti, hogy vasárnap is nyitva tart.

Sok bolt szombaton hosszabb nyitva tartásra vált Fotó: Marton Szilvia - Origo

A XIII. kerület újlipótvárosi részén sem rohamozták meg a zárva lévő boltokat az ott élők. Egy nyitva lévő pékségben sem tolongtak egy kollégám szerint, aki legalább összefutott Gál J. Zoltánnal. A Medgyessy-kormány korábbi szóvivője csupán néhány kiflit vett, majd sietősen elhagyta a pékséget.

800 üzlet dacol a vasárnapi boltzárral

Összegezzünk tehát: vasárnap csak a 200 négyzetméternél kisebb üzletek lehetnek nyitva, ahol a tulajdonos vagy egy családtagja hajlandó a pult mögé állni. Az Origo térképén már közel 800 üzletet jelöltünk be, amelyek dacolnak a vasárnapi zárva tartással.

Talán kijelenthetjük, hogy kevés olyan jogszabály született eddig, amelynél a törvényalkotók ennyire alaposan betömködték volna a kiskapukat és lyukakat. Például külön módosítóval gondoltak a Metro áruházra: hiába végez nagykereskedelmi tevékenységet is, a törvény szerint kiskereskedelmi egységnek számít majd, és zárva kell lennie. A világörökségi területek sem ússzák meg, így hamarosan a pesti belvárosban és a tokaji borvidéken sem lehet majd vásárolni vasárnaponként.

Küldjön képet!

Ha Ön járt ma vásárolni, készítsen róla képet, és küldje el a [email protected] címre. A beérkezett fotók közül a legjobbakat publikáljuk, készítőiket pedig 10 ezer forintos ClickShop-utalvánnyal ajándékozzuk meg. Ennek részleteit itt olvashatja el.

Az eddig beérkezett olvasói fotókból létrehozott, folyamatosan frissülő galériánkat ide kattintva nézheti meg.

(A cikk elkészítésében Serdült Viktória, Marton Szilvia, Kovács András és Szörényi Péter is közreműködött.)