Bajnai Gordon: Jó politikusokra van szükség

bajnai gordon, együtt, EP, európai parlamenti választás 2014, illusztráció
Bajnai Gordon a vendéglátók által épített, szélerőműves kutat csodálja. Bajnai Gordon, az Együtt 2014 szövetség vezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, és Teket Melinda választókat látogatnak meg a körzetben, Mesterházy Attila és Egy nappal a 32-es szavazókörzetben megismételt bajai időközi önkormányzati választás előtt. Újságíró: Albert Ákos
Vágólapra másolva!
Az Európai Unióban a takarékosság és a szerkezeti reformok mellett beruházásokra van szükség, írja Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Handelsblatt német üzleti lapban megjelent vendégkommentárjában. Csak ezekkel lehet ugyanis fellépni a populizmus ellen.
Vágólapra másolva!

A populisták ellen című, a német Handelsblatt gazdasági lapban megjelent írásában Bajnai Gordon kifejti, hogy az egykori keleti tömb országaiban a Nyugathoz való gyors felzárkózáshoz fűződő remények és a valóság találkozása elvezetett "a nagy kijózanodáshoz", ezt pedig a nacionalizmus és "identitásproblémák" megjelenése követte. Az EU sokak számára példaképből bűnbakká lett.

Technokraták és populisták

A csalódottság egyik oka az, hogy maga az EU is "viaskodik magával, és próbálja újra meghatározni önmagát", és ebben a folyamatban technokraták és populisták állnak egymással szemben, írja Bajnai Gordon. A világméretű pénzügyi válság miatt milliók szakadtak le a középosztályból, így nem meglepő, hogy szinte valamennyi uniós tagországban előretör a populizmus, többnyire "a nacionalizmus formájában" - véli a volt miniszterelnök.

Esedékesek a szerkezeti reformok

A kérdés Bajnai Gordon szerint, hogy ez a helyzet miként befolyásolja "az európai gazdaságpolitika három meghatározó témáját, a szerkezeti reformok, a beruházások és a takarékossági intézkedések" ügyét. Az államadósság csökkentéséhez továbbra is ésszerű takarékoskodásra van szükség, de a legtöbb uniós országban már régóta szerkezeti reformok is esedékesek, állítja Bajnai Gordon.

Takarékosságra és szerkezeti reformokra van szükség Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Beruházások kellenek

A válság legyőzéséhez az EU-nak "bizonyos mértékben megszorításokra, és sokkal határozottabb szerkezeti reformokra" van szüksége, de ennél is sürgetőbbek a beruházások, véli a volt miniszterelnök. Tévedés, hogy csak az adósság növelése révén lehet beruházásokat végrehajtani, mert nincs elég forrás, írja. Egy felmérést idézve Bajnai Gordon úgy látja, hogy magánbefektetők eddig több mint ezer milliárd dollár értékben hajtottak végre infrastrukturális beruházásokat, és ez az összeg a következő öt évben megháromszorozódik.

Jó politikusokra van szükség

A beruházási potenciál Bajnai Gordon szerint rendelkezésre áll, de nincs elég alkalmas fejlesztési projekt, és hiányzik a végrehajtásukhoz szükséges igazgatási kapacitás. A takarékossági politika, a szerkezeti reformok és a beruházások "termékeny hármasságára" van szükség, és "jó politikusokra", akik megszervezik a mindehhez szükséges "társadalmi támogatottságot". Európa így "végre bátorságot meríthet és hatékonyan felléphet a populista törekvésekkel szemben" - írja Bajnai Gordon.