Kartellgyanú miatt megtorpedózta az M4-et az EU

ökoaszfalt, gumibitumen, MOL, útépítés
Magyarország legrégebbi gumibitumenes burkolata 2004-ben, Zalaegerszegen épült. Az út most is kiváló állapotban van a MOL közlése szerint
Vágólapra másolva!
Kartellgyanú miatt elutasította az M4-es autópálya építésének magyar kérelmét az Európai Bizottság - tudta meg az Index. Szerintük a rendkívül magas építési költség nem jöhetett ki tisztességes pályáztatás útján.
Vágólapra másolva!

Az Index információi szerint az Európai Bizottság a múlt héten döntött arról, hogy nem fogja támogatni az M4-es autópálya Abony-Fegyvernek közötti szakaszának építését. Brüsszel szeirnt a három részre osztott szakasz mindegyikén túlságosan magasak a költségek, olyannyira, hogy az már a kartellgyanút is felveti.

A Közgép is építi

Az Abony-Fegyvernek közötti kevesebb mint 30 kilométeres távot három szakazban pályáztatta az állam, a tender végén öt építőipari cég is részesedhetett az építkezésből. Az út egy szakaszát 46,7 milliárd forintért a Colas-Swietelsky konzorcium. 32,5 milliárdért építkezhet a Közgép és az A-Híd, 31,5 milliárdért a Strabag. Az építkezések már mindhárom területen megkezdődtek, az eredeti tervek szerint 2016 szeptemberében fejeződnének be.

Új pályázat jöhet

A szokatlanul magas ár többeknek szemet szúrt, ugyanis a 30 kilométeres távon átlagosan 4 milliárdért épülne egy kilométer. A képet némileg árnyalja, hogy a beruházásnak része egy új híd megépítése is.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője már tavaly érdeklődött a kormánynál az okokról; akkor azt a választ kapta, hogy „tíz év alatt 43 százalékkal nőtt a bitumen és az aszfalt ára" (ami egyébként nem igaz), és hogy az állam a magyar gazdaság helyzete miatt drágábban jut hitelhez.

Jávor Benedek tett feljelentést

Menet közben a bekerülési költséget alaposan – 110-ről 160 milliárdra –meg is emeleték, amit már végképp nem lehet észérvekkel indokolni. Mivel a kormány nem volt hajlandó vizsgálatot indítani, a PM az OLAF-hoz, az Unió csalás elleni ügynökségéhez fordult, a szervezet pedig az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságához továbbította Jávor beadványát.

Az elutasítás miatt a kormány EU-s támogatás nélkül, a magyar költségvetésből lesz kénytelen fedezni az építkezéseket. Az Index szerinte elképzelhető, hogy leállítják a projektet, vagy, hogy új pályázatot írnak ki, amelyet már Brüsszel támogatna. A hírportál szerint az utóbbi esetben a korábbi átalánydíjas renndszer helyett tételes egységáras elszámolást kell feltételként rögzítenie a pályázatban.