Deutsch Tamás már ismeri a kérdéseket

Konferencia és sajtótájékoztató a biztonságos internetről és a nyílt forráskódú szoftverekről
Deutsch Tamás
Vágólapra másolva!
Világosan látszik az a hat témakör, amelyek mindegyikéből kettő-négy kérdés kaphat helyet az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdőívén - mondta a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás a témakörök között említette a megfizethető internet-szolgáltatást, a digitális kompetenciák fejlesztését, a világháló mindenki számára elérhetővé tételét, a felhasználók és adataik védelmét, a technológia gazdaság fejlesztését támogató felhasználását, valamint azt, hogy minél több színvonalas tartalom és szolgáltatás legyen elérhető ilyen módon.

Deutsch Tamás Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Gazdasági kérdések is lesznek

A gazdasággal kapcsolatos lehetséges témakörök között említette a miniszterelnöki biztos a start-up cégek támogatását, a hazai mikro- kis- és középvállalkozását a szélessávú internet-hálózat fejlesztésében, a kisebb cégek internetes jelenlétének támogatását uniós forrásból, valamint azt, hogy milyen adócsökkentésekkel lehetne támogatni az internet használatának magyarországi elterjedését.