Egyre több magyar vándorol külföldre

Vágólapra másolva!
Tavaly minimum 31 500 magyar állampolgár távozott legalább egy évre külföldre, majdnem másfélszer annyi, mint egy évvel korábban, és csaknem hat és félszer annyi, mint 2009-ben.
Vágólapra másolva!

2013-ban 21 580-ra tették a tartósan külföldre távozó magyarok számát az egészségbiztosítási és egyéb nyilvántartások alapján. Ehhez képest nőtt 2014-ben 46 százalékkal, 31 500-ra az emigránsok száma – írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

A lap szerint maguk a KSH munkatársai is rámutatnak, hogy a hazai nyilvántartási rendszerek alapján összeállított adatok a bejelentések esetleges elmulasztása miatt meglehetősen alulbecsültek. Ezt igazolja, hogy a fogadó országok vándorlási adataiból nyert adatok jóval meghaladják a hazai nyilvántartásokét.

A fiatalok mennek el

A KSH kutatói továbbra is úgy látják, hogy külföldre túlnyomórészt a fiatalabbak mennek: az emigráns magyarok 44 százaléka 30 év alatti, 77 százaléka pedig még nincs 40 éves. A kivándorlók többsége, 54 százaléka férfi, közel kétharmaduk nőtlen. A legvonzóbb tartózkodási hely a kivándorlók számára még mindig Németország, az Egyesült Királyság, illetve Ausztria.