Guinness-rekordot állított fel a kínai okostelefon-gyártó

Xiaomi, Guinness-rekord,
Lei Jun veszi át a Guinness-rekordért járó elismerést
Vágólapra másolva!
A Xiaomi Guinness-rekordot állított fel: az okostelefonokat gyártó kínai cég 24 óra alatt több mint kétmillió készüléket adott el.
Vágólapra másolva!

A vállalat így egy nap alatt 2,08 milliárd jüan (335 millió dollár) bevételt ért el, közölte a CNN. A Xiaomi a 2,12 millió okostelefon mellett további 770 ezer okos készüléket, 247 ezer elosztót, 208 ezer fitneszórát, 79 ezer wifi eszközt és 38600 okostévét adott el.

A kínai Apple

Az ötödik születésnapját nem rég ünneplő pekingi céget nem véletlenül hívják „kínai Apple-nek”. A Xiaomi vezérigazgatója, Lei Jun gyakran fekete garbóban és kék farmernadrágban szokott mutatkozni a különböző céges eseményeken – ahogy tette azt korábban Steve Jobs is.

Lei Jun veszi át a Guinness-rekordért járó elismerést Forrás: Xiaomi / Facebook

A Xiaomit a világ öt legnagyobb okostelefon-gyártója között tartják számon, és Kínában gyakran még az Apple-t is megelőzi. A cég idén belépett az amerikai piacra is, és ehhez leigazolta a Google korábbi igazgatóját, Hugo Barrát, hogy segítse a kínai vállalat nemzetközi terjeszkedését.