Kormányablakon át lehet igényelni a Quaestor-kárpótlást

Vágólapra másolva!
Kormányablakokon keresztül lehet kérni a Quaestor-kárpótlást. 30 napig, 30 millió forintig kártalanítják a volt ügyfeleket.
Vágólapra másolva!

Megszavazta a parlament a Quaestor brókercég károsultjainak kárpótlását. A kedden elfogadott jogszabály értelmében a volt ügyfeleket a Befektetésvédelmi Alap kárpótolja a Magyar Nemzeti Banktól kapott hitelből.

A Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal sajtótájékoztatón jelentette be: a kárpótlási folyamatban a kormány is részt vesz, a kárpótlási kérelmeket a kormányablakokban lehet majd leadni. Erre a célra új ablakok is nyílnak majd. A törvény életbe lépése után még harminc napig adhatók le a kérelmek, és bizonyítékként be kell mutatni a Quaestor-betétek dokumentumait is.

Még nem tudják, mennyit fizetnek

Rogán Antal azt mondta, egyelőre nem tudni, mennyi pénzt fog összesen a BEVA kifizetni, hiszen részletes kárfelmérés még nem készült. Szerinte annyi viszont biztos, hogy közel 32 ezer ember lesz jogosult valamilyen kárpótlásra.

Egy újságírói kérdésre, miszerint nem tartja-e aggályosnak, hogy egy olyan kárpótlási tervet fogadtak el, amellyel a bankszövetség nem értett egyet, Rogán Antal azt válaszolta, a bankszövetségnek nem volt erre javaslata, így nem volt miről tárgyalni. „Megnyugtató megoldás született a queastor-károsultak kárpótlására, igazságos a törvényt fogadtunk el” – értékelte a parlament döntését.

A MOL dolgozóit is védik az ISIS ellen

Rogán a sajtótájékoztatón megköszönte az ellenzéki frakciók támogatását is, mai ülésnapon több kétharmados törvényt is elfogadtak, amelyek Rogán szerint „mind nemzeti ügynek tekinthetők”. Az egyik ilyen az Iszlám Állam elleni iraki magyar misszió volt. „Kötelességüknek érezzük, hogy kiálljanak alapvető emberi értékekért” – mondta a frakcióvezető. Hozzátette: az iraki szerepvállalás azért is fontos, mert a kurd régió fővárosában, Erbilben számos magyar is dolgozik, akiket „meg kell védeni”.

Politikai hisztéria

Nem ment át azonban a parlamenten a nemzeti parkok földjeiről szóló törvény, amely szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tulajdonába kerülne az összes állami tulajdonú föld, beleértve a természetvédelmi területekhez tartozó földeket is. Rogán Antal szerint a javaslat kapcsán „politikai hisztéria alakult ki, emiatt az ellenzéki frakciók nem szavazták meg.” Szerinte mégis szükség van erre, vagy egy hasonló törvényre, hiszen a mostani földbérlési rendszer átláthatatlan. A javaslat célja az volt, hogy a föld-bérbeadásokról döntsön egy külön szerv.

„Az ellenzéki így azt érte el, hogy marad a mostani, átláthatatlan rendszer” – fogalmazott Rogán Antal. Hozzátette, nem mondanak le a törvényről, és arra kérte Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, tárgyaljon az ellenzékkel az állami földek bérbeadási gyakorlatával kapcsolatosan.