Száműzhetik a sofőrök a melegeket az Uber-kocsikból

Uber taxi közlekedés közösségi közlekedés
Senki nem toboroz olyan agresszívan a térségben, mint az Uber
Vágólapra másolva!
Az oklahomai törvényhozás olyan jogszabályt fogadott el, ami megengedi az Ubernek és a hozzá hasonló szolgáltatásoknak, hogy hátrányosan különböztessék meg a melegeket. Az Uber üzletszabályzata ezt szigorúan tiltja, szóvivőjük azt nyilatkozta, a diszkrimináció minden formáját elítélik.
Vágólapra másolva!

„Egy magáncég tulajdonosának meg kell legyen a joga ahhoz, hogy eldöntse, kiszolgál-e egy adott személyt vagy sem” – mondta Jason Smalley oklahomai republikánus szenátor, miután az amerikai tagállamban elfogadták az Ubert és a hozzá hasonló kocsimegosztó szolgáltatásokat szabályozó törvényt.

Eredetileg tiltotta a diszkriminációt

A törvényben eredetileg szerepelt egy olyan passzus, ami megtiltotta volna a meleg és transznemű személyek hátrányos megkülönböztetését. A vonatkozó részt a szenátor azért írta át, mert szerinte a magánvállalkozásoknak kell kialakítaniuk a saját álláspontjukat a diszkrimináció kérdésében. A megváltoztatott jogszabályt a republikánus többségű oklahomai szenátus 35 szavazattal fogadta el 11 ellenében, tájékoztat a Chicagotribune.com.

Az Uber tiltja a diszkriminációt

Az Ubernek és a legtöbb kocsimegosztó szolgáltatásnak már van hivatalos, a diszkrimináció minden formáját tiltó üzletszabályzata. „Az Uber minden környéket, minden sofőrt és minden utast kiszolgál” – mondta Jennifer Mullin, a cég szóvivője. Továbbra is szigorúan be fognak tartatni az üzletszabályzatot: „A diszkrimináció semmilyen formáját nem toleráljuk, azt a sofőrt, aki ezt nem fogadja el, eltávolítjuk a rendszerből.”

Az Uber kidobja a diszkrimináló sofőröket Forrás: AFP/Quique Garcia

Figyelemelterelés

„Nem értjük, hogy az oklahomai törvényhozás egy tagja miért akar bizonyos oklahomai állampolgárokat védő passzusokat eltávolítani egy törvényből, ami egy olyan szektor működését szabályozza, ami már amúgy is védi őket” – mondta Troy Stevenson, az Oklahoma Szabadsága szervezet igazgatója. „Az oklahomaiak nem hisznek a diszkriminációban, ideje lenne, hogy a politikusok ne az LGBT-közösség elleni támadásokkal próbálják elterelni a figyelmet a tényleges problémákról” – véli Troy Stevenson.