Quaestor-ügy: nem jár kárpótlás a Bankszövetség szerint

Kovács Levente, bankszövetség, főtitkár
Vágólapra másolva!
Nem tartja etikusnak a Bankszövetség főtitkára, ha valaki úgy kér kárpótlást, hogy nem volt biztosítása. A magasabb hozam magasabb kockázattal jár, a Quaestor pedig 10 százalék körüli hozamot kínált, amikor 2-3 százalék volt a piaci átlag.
Vágólapra másolva!

Nem jár semmilyen kárpótlás a Quaestor-károsultaknak, ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni. A Quaestor-ügy olyan terhet jelent a társadalomra, mintha minden magyar ember fejenként 18 ezer forintot dobna be a közösbe, hogy a 32 ezer Quaestor-károsult megkapja a pénzét – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Hozam és kockázat

A Quaestor 8-10 százalékos hozamot fizetett, amíg a bankok és a magyar állampapír 2-3 százalékot tudott adni. Ez utóbbi volt a reális kamathozam. A magasabb hozam magasabb kockáztattal jár a főtitkár szerint. A quaestoros ügyfelek papírjaira normál betűmérettel rá volt nyomtatva, hogy sem az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), sem a Befektető-védelmi Alap (Beva) garanciája nem vonatkozik rájuk.

"Nem is tartom etikusnak, hogy valaki azt kéri, hogy őt kárpótolják, ha nem volt biztosítása" – mondta Kovács Levente. A főtitkár szerint visszás, hogy azok követelnek kártérítést, akik éveken át a mindenféle realitást nélkülöző 10 százalékos hozamot kapták.

Kovács Levente szerint nem etikus, hogy a bankok fizessék a kárt Forrás: Origo

A terheket a fogyasztó fizeti

A devizaadósok konszolidációja a bankszektorra elképesztő terheket hárított, az OBA alapvetően kimerült a hitelintézetek konszolidációja miatt, most a Beva merült ki csalók miatt – mondta Kovács, aki szerint a terheket előbb-utóbb a végső fogyasztó fizeti meg. Amennyiben a bankszektor ezt nem tudja továbbhárítani, akkor viszont a versenyképessége csökken. "Utólag, most azt látom tehát, hogy alapvetően rossz lépés volt a banki szektort ilyen szinten szétvetni és a versenyképességét lerontani" – mondta a főtitkár.

Csökken a bankadó

A bankadó csökkenni fog. Ugyanekkor ez a csökkentés sokkal kisebb mértékű, mint a teher, ami a Quaestor-ügy miatt a Beva feltöltésével a szektorra hárul – mondta el a főtitkár.

Megkapják a pénzüket Fotó: Polyák Attila - Origo

Segítenek az autóhiteleseknek

Az autóhiteleket nyújtó lízingcégek egy része banki tulajdonban van, és ezeknél, ha az ügyfél azt kéri, hogy a svájcifrank- vagy euróalapú hitelét forintra váltsák át, bármely bank ezt örömmel megteszi – tette hozzá. A főtitkár nem tudja elképzelni, hogy lenne olyan bank, amely az ügyfél ilyen kérésének ne tenne eleget, a fő kérdés viszont mindig az, hogy az átváltás milyen árfolyamon történjék, piaci árfolyamon az átváltásra mindig van lehetőség.

A Fidesz másképp látja

A Bankszövetség főtitkárának nyilatkozatával ellentétben a Quaestor-károsultak kártalanítása csak ideiglenes terhet jelent a pénzügyi szektornak, hiszen a kártalanításra megelőlegezett összeget a bankok visszakapják majd a zárolt vagyonokból – reagált a Fidesz-frakció.

Csak hogy ne pereskedjenek évekig

A kormánypárt továbbra is azon az állásponton van – és ezért alkotta meg a kártalanítás felgyorsításáról szóló törvényt –, hogy a Quaestor-csoport fiktív kötvényeivel becsapott kisbetéteseket kártalanítani kell. A törvényben lefektetett feltételekkel a bankok együttműködését kérték a kártalanítás felgyorsításához és a követeléskezelő alap felállításához, hogy a 32 ezer kisbetétesnek ne kelljen éveken át egyénileg pereskednie, és gyorsított eljárással július végéig a pénzükhöz juthassanak.

"Az új befektetővédelmi rendszernek, a parlament és a kormány döntéseinek köszönhetően először történik meg a rendszerváltás óta, hogy a mostani felderített pénzügyi csalások – a Buda-Cash-, a Hungária- és a Quaestor-ügy – áldozatai kártérítést kapnak. A szocialista kormányok idején egyetlen bedőlt cég (pl. Baumag, Hajdú-Bét, Globex) károsultjait sem kártalanították" – emlékeztet a Fidesz.