2018-ban még nem szavazhatunk mobillal

Mobiltelefon-összehasonlítás. mobiltelefon Samsung Galaxy S5
Mobiltelefon-összehasonlítás.
Vágólapra másolva!
Hamarosan buszjegyet, bérletet és vonatjegyet is lehet majd mobiltelefonos applikáción keresztül vásárolni. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. azt közölte, 2016-ra kifejlesztik az országosan egységes közösségi közlekedési rendszer technológiai kereteit és ehhez kapcsolódó elektronikus jegyrendszert is. A mobiltelefonos szavazásra még pár évet várni kell Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Ha 15 év múlva nem mobillal szavazunk majd, akkor azon nagyon meglepődöm – mondta Skultéty Tamás a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója az Origo kérdésére az okos városokról tartott sajtótájékoztató után.

A politika nem sürgeti

2018-ban még biztosan nem szavazhatunk mobiltelefon segítségével a választásokon. Erre ugyanis sem a jogi, sem a rendszertechnikai feltételek nem adottak. A politika sem sürgeti ezt a megoldást.
Az Origo arról kérdezte Skultéty Tamást a sajtótájékoztató után, hogy technikailag a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. készen állna-e egy megoldásra. A válasz először is az volt, hogy

. A szakember azt nem zárta ki, hogy 2022-ben már lehetséges volna a mobilszavazás, majd úgy pontosított: 15 év múlva már nagyon meglepődne, ha nem voksolhatnánk mobillal.

A választás még maradjon papír alapú Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Mobillal buszjegyet

Veres Mihály a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója azt mondta, az elektronikus jegyrendszer idén még kísérleti jelleggel, jövő tavasztól élesben fog működni Debrecenben, 2016 végén pedig országosan. A projekt megvalósulásával lehetővé válik a valós idejű, egységes utastájékoztatás az egész ország területén, és a multimodális utazástervezés. A fejlesztésnek több eleme van, egyebek mellett az intelligens kártya vagy az elektronikus jegy bevezetése. A fejlesztési költségekről elmondta: a jelenlegi nemzetközi trendekhez képest lényegesen olcsóbb, hiszen a rendszer alapját képező know-how-t is a társaság dolgozta ki.

Jönnek az okosvárosok Fotó: Szabó Gábor - Origo

Veres Mihály kiemelte, az NMF Zrt. által országosan működtetett mobilparkolás Európa egyik legsikeresebb közlekedési smart megoldása.

Veres Mihály hozzátette, a cég működteti a Nemzeti Mobilfizetési rendszert, a Mobilparkolást, és biztosítja az autópálya-matricák és e-útdíj mobilfizetéssel történő megvásárlását. A cég piaci részesedése jelenleg 4-5 százalékos, 12 viszonteladó partnerrel dolgoznak.