IronFX: Vizsgálat lassíthatja a kifizetést

2015.04.29. 10:22

A több mint 5 ezer ügyfélből száznál kevesebb lehet érintett. Az úgynevezett bónusszal élhettek vissza.

Nem küszködnek tőkehiánnyal és csak azoknak az ügyfeleknek az átutalásait nem teljesítik, akiket visszaélések miatt vizsgálnak, közölte Németh Zoltán. Az IronFX magyarországi értékesítési vezetője szerint a cég nem állította le kifizetéseket sem a magyar, sem a nemzetközi ügyfelek számára.

A bónusz volt a vonzerő

Két ügyfél azt jelezte az Origónak, hogy hiába próbálják kivenni a pénzüket a ciprusi székhelyű brókercégnél vezetett számlájukról, és szerintük nincsenek egyedül a problémával. A cégnél kérdésünkre azt válaszolták, hogy azonosították a kereskedők egy csoportját, akik „feltehetően visszaéltek a promócióval”. Ha ez bebizonyosodik, akkor megsértették a szerződési feltételeket. A vizsgálat idejére a cég a „kiutalási kérelmeket függőben tartja”. Az Iron FX az ügyfelek tőkéjét elkülönített számlákon tartja, és az a további kereskedés céljából elérhető.

Az úgynevezett promóciós bónusz volt az IronFX egyik vonzereje. A cég 2012-ben bevezetett egy 100 százalékos bónuszkedvezményt az új és meglévő ügyfelek számára. Ennek lényege, hogy az ügyfelek tőkéjét a cég az eredetileg befektetett összegnek megfelelő bónusszal egészíti ki. A cég szerint ezzel a bónusszal élt vissza néhány ügyfél, és ezért helyezték vizsgálat alá a számláikat.

Késést tapasztalhatnak

A cégnek Magyarországon több mint 5300 aktív ügyfele van, és közülük kevesebb mint 100 ügyfél számláját vizsgálják, közölte az IronFX. A vizsgálatok miatt a többi kereskedő is tapasztalhat némi késést a kiutalások feldolgozásában, amiről értesítést kapnak, közölte Németh Zoltán. Azok a kereskedők, akiknek a számláit nem vizsgálják, gyorsabb feldolgozási időre számíthatnak.

Az IronFX-nek van magyarországi leányvállalata, ez azonban marketinggel és piackutatással foglalkozik. A devizaüzleteket a ciprusi cégen keresztül kötik az ügyfelek, amely úgynevezett határokon átívelő pénzügyi szolgáltatást nyújt Magyarországon. „Működésünket immáron 10 felügyeleti szerv ellenőrzi, és az 5 éves működésünk alatt nem kaptunk figyelmeztetést, elmarasztalást vagy bírságot”, írta az IronFX magyarországi értékesítési vezetője.

„A vizsgálat időtartamát nem lehet meghatározni, hiszen minden ügyfél esete más, és egy ügyfélnek több tucatnyi számlája is lehet az IronFX-nél”, írta Németh Zoltán. Az ellenőrzést az IronFX compliance és kockázatkezelési részlege közösen végzi. Kérdés esetén a legegyszerűbb, ha az ügyfelek a személyes kapcsolattartóknál érdeklődnek a részletekről, közölte a cég magyarországi értékesítési vezetője.