Celebek, volt politikusok a NAV szégyenlistáján

Zuschlag János könyve
Zuschlag János perének ítélethirdetése. Zuschlag 8,5 év letöltendő börtönbüntetést kapott. Minden vádlott és rendőr arcát ki kell takarni, kivéve Zuschlagot
Vágólapra másolva!
Győzike, Zuschlag János, Vitézy Tamás és Volner János Jobbik-alelnök is képbe kerül a NAV legutóbbi szégyenlisáján. A legtöbb adóval tartozók listára kormányközeli cégek és elítélt politikusok, nagyvállalkozók is felkerültek.
Vágólapra másolva!

Volt politikusok és politikusokhoz köthető cégek, közszereplők, elítélt vállalkozók is szerepelnek a NAV újabb feketelistáján. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján jelent meg az a két dokumentum, amely a legtöbb adóforinttal tartozó vállalat, illetve vállalkozók neveit tartalmazzák: a vállalatok 100 milliós, magánszemélyek 10 milliós adótartozás felett kerülhettek fel a listára.

A NAV listáin csak az adósok neve és címe szerepel, arra, hogy milyen körülmények között, és mennyi tartozás halmoztak fel, csak korábbi ügyeikből, nyilatkozataikból következtethetünk.

Zuschlag János legalább 80 millióval tartozik a NAV-nak Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Hat évig nőtt Zuschlag adóssága

Zuschlag János például januárban az RTL híradójában beszélt arról, hogy 80 millió forintot keres rajta a NAV. A 2008-ban csalásért elítélt volt MSZP-s politikus tavaly szabadult a börtönből, mint mondta, még hat éves büntetése előtt halmozta fel az adósságait, ez idő alatt a kamatok miatt 80 milliósra nőtt az adótartozása. Szabadulása óta Zuschlag többféleképpen próbált pénzhez jutni, többek között volt egy kispárt tanácsadója, valamint adózási tanácsadó is.

Először, ismeretlen okokból szerepel viszont a listán Hunvald György volt VII. kerületi polgármester. Hunvald ellen 2012-ben okirat-hamisítás, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt indult eljárás, azonban később felmentették a vádak alól, bár több volt munkatársát is elítélték.

Cégtemetőben a Jobbik-alelnök cége

Még mindig tízmilliónál több pénzt keresnek az úgynevezett iregszemcsei cégtemető-ügy több vádlottján is, köztük a már elítélt Molnár Szabolcson is. Molnár Szabolcs vette meg többek között Volner János, a Jobbik alelnökének egyik csődbe ment cégét, a Gavron kft-t is. A cég 2008-ban 12 millió forinttal tartozott az államnak, Volner János és felesége százezer forintért adta el Molnárnak.

Volner János: elítélt cégtemető-tulajdonos vette meg a cégét Forrás: MTI/Illyés Tibor

CBA-cég, Fidesz-közeli kiadó

A százmilliónál többel tartozó cégek között szerepel a Helyi Téma kiadója, a Théma Nyomda Kft. is. A cég vezetője, Vitézy Tamás márciusban jelentette be, hogy anyagi nehézségek miatt megszűnik az ingyenes újság. Vitézy és lapja egyébként közeli kapcsolatot ápolt a Fidesszel, a Simicska-ügy alatt sokan arra számítottak, hogy az ő cégbirodalma veheti át a Simicska-médiabirodalom helyét. Most azonban Vitézy több cége is bajban van: horvátországi üdüléssekkel foglalkozó cége, az Adriatiq Island Group a PwC Magyarország átvilágítása alatt áll, egy másik vállalata ellen pedig felszámolás indult.

Szintén felszámolás alatt áll a CBA-Fema Kft., egy pécsi székhelyű kereskedelmi cég. A vállalatnak résztulajdonosa a CBA-Csemege Trió Kft, a felszámolás kezdetekor 459 millió forint adóval tartozott. Ennél is többel, több mint 2 milliárd forinttal tartozhat Koltai Gábor (Koltai Róbert színész fia) filmproducer produkciós cége, a felszámolás alatt lévő Filmsziget Kft. is. A cég azóta áll felszámolás alatt, hogy a tulajdonos ellen áfacsalás miatt nyomozás indult eljárás.

Felszámolás alatt a pécsi CBA-cég Fotó: Polyák Attila - Origo

Győzikéék az SZJA-val tartoznak

A magánszemélyek listáján sokadik éve szerepel Gáspár Győző „Győzike” és felesége, Gáspárné Balla Beáta. A Gáspár-házaspárt korábban adócsalás miatt felfüggesztett börtönre ítélték, a bíróság szerint 2005-2006-ban 27,5 millió forint személyi jövedelemadót nem fizettek be – ebből legalább 10 millióval még mindig tartoznak.

Szintén nem először szerepel a listán Stadler József vállalkozó: Stadler cége, a Stad-Ker Bt. ellen 2008-ban felszámolási eljárás indult, miután 420 millió forintos áfacsalással vádolták meg. A cég kapcsán egy másik ügyben Stadlert elítélték: 2008-ban 92,9 millió forintot nem fizetett ki a hitelezőinek. Ezzel már két ügyben is jogerős ítélet van érvényben az idős vállalkozó ellen (aki egészségi állapota miatt nem tudott börtönbe vonulni), 2011-ben ugyanis 67 millió forintos adócsalás miatt ítélték el.