Egymilliárdért védi a kormány Erzsébetet

cafeteria, kafetéria, béren felüli juttatás, a cafeteriakeret egy részét a devizahitel törlesztésére lehet fordítani, Erzsébet-utalvány
Közel annyian élnek a lehetőséggel, mint ahány ember él a fővárosban
Vágólapra másolva!
Csaknem egymilliárd forintért bízott meg a fejlesztési tárca két ügyvédi irodát azzal, hogy nemzetközi fórumon megvédje az állami étkezésijegy-monopóliumot a magyar piacról kiszorult nemzetközi cégektől. Az ügyvédi költségek azonban összességében még ennél is magasabbak lehetnek.
Vágólapra másolva!

"A kormány minden fórumon kiáll az Erzsébet-program mellett, amely a társadalmi szolidaritás egyik legsikeresebb programja Európában" - írta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az MSZP-s Lukács Zoltán írásbeli kérdésére válaszul. A tájékoztatásból az is kiderül, hogy ez a kiállás sok közpénzébe kerül az államnak.

Egymilliárd megy az ügyvédekre

Összesen csaknem egymilliárd forint értékű keretszerződéseket kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két ügyvédi irodával arra, hogy a washingtoni székhelyű, beruházási viták rendezésére szakosodott választott bíróság előtt megvédjék a kormányt az állami étkezésijegy-monopóliummal szemben fellépő, a magyar piacról kiszorult nemzetközi cégektől.

Monopolhelyzetbe segítette a kormány az Erzsébet-utalványt a piacon Forrás: MTI/Soós Lajos

Az egyik szerződés alapján bruttó 433,3 millió forintért a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda képviseli az államot a Chéque Déjeuner által a Világbank mellett működő nemzetközi választott bíróságon (ICSID) indított eljárásban. Az Edenred által indított másik eljárásban 446,7 millióért a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda képviseli az államot.

Martonyi János korábban a nevét is viselő ügyvédi irodát vezette Fotó: Origo

A nemzetközi Baker & McKenzie magyar irodájának 1994-ben alapítója volt Martonyi János korábbi külügyminiszter. Az Orbán-kormány első ciklusa után, 2002-ben Martonyi visszatért az akkor a már nevét is viselő Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie irodához, amelynek 2009-ig vezetője is volt. Martonyi 2009-ben kilépett az irodából, ami ezután felvette mostani nevét.

Berágtak a cégek a kormányra

A Edenred - korábban Accor Services -, a Sodexo és a Chéque Déjeuner társaságok az étkezésiutalvány-piac nagy, nemzetközi szereplői amiatt indítottak külön-külön pereket a magyar állam ellen, mert 2011-12 táján az Orbán-kormány intézkedései miatt kiszorultak a magyar piacról.

A piacról kiszorult nemzetközi cégek pereket indítottak az állam ellen Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az ügy előzménye, hogy 2011 novemberében egy zárószavazás előtti módosító javaslatként bekerült az adótörvényekbe az Erzsébet-utalvány bevezetése, ami 2012 elején meg is történt. Alig egy év elteltével az adótörvények további változása után az állami étkezésijegy-kibocsátó monopolhelyzetbe került.

A Sodexo esetében még nem bízott meg az állam nevében eljáró fejlesztési tárca ügyvédi irodát a washingtoni jogi képviselettel, de ha ez hamarosan megtörténik, akkor ennek a megbízásnak a keretösszegét is nyilvánosságra hozzák - ígérte írásbeli válaszában Seszták Miklós miniszter.

Luxembourgban az EU perel

Nem csak a washingtoni választott bírósági eljárásba bevont harmadik ügyvédi iroda megbízási díja jelent majd pluszköltséget a mostani mintegy egymilliárdos keretösszegen felül. Költségei mellett ugyanis akár a jelenlegi cafeteria-rendszer végét is jelentheti az ügyben időközben az Európai Bíróságon kezdődött másik eljárás.

Az Európai Unió bíróságán az év végén várható döntés Forrás: Az Európai Unió Bírósága

Ennek előzménye, hogy az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi-pihenőkártya miatt Magyarországgal szemben. Mint arról az Origo is beszámolt, a vizsgálatból nyilvános vita, majd per lett, amit az EU idén április 10-én indított az Európai Unió bírósága előtt Luxembourgban.

Az EU bírósága előtt van az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya kérdése Fotó: Origo

Az EU bírósága előtti perben döntés év végére várható, így nem zárható ki, hogy 2016-ra már át is kell alakítani a hazai cafeteria-rendszert. A washingtoni eljárásoknak ilyen következménye nem lehet, azokban legfeljebb kártérítést ítélhetnek meg az utalványoscégeknek, ám az akár több tízmilliárd forintos összeget a költségvetésből, közpénzből kell kifizetnie a magyar államnak.

Drága jogászkodás Washingtonban

A washingtoni székhelyű ICSID előtti jogi képviselet más esetekben sem olcsó mulatság. Az Orbán-kormány döntése nyomán meghiúsult sukorói King's City kaszinóváros hoppon maradt befektetői ugyanitt indítottak beruházásvédelmi eljárást a magyar állam ellen. A védekezés költsége itt meghaladta a kétmilliárd forintot is.

Sukorón nem épül kaszinóváros, az állam megnyerte a pert Forrás: MTI/Beliczay László

Mint arról az Origo beszámolt, az állam tavaly októberben megnyerte a pert, miután a bíróság elutasította a befektetők keresetét és 100 milliárd forintos kártérítési igényét. A perköltségek egy részét, 9 millió dollárt a magyar költségvetésnek kellett fizetnie. Ez önmagában mintegy 2,5 milliárd forint. Az államot képviselő ügyvédi irodák megbízásai díjai ezenfelül értendők.

A Sárhegyi és Társai Ügyvédi Irodát és a Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Irodát összesen 6,2 millió euróért - 1,9 milliárd forint - bízták meg a perképviselettel. A Sárhegyi iroda - ahol Papcsák Ferenc volt fideszes zuglói polgármester ügyvédbojtár volt - névadója Sárhegyi Zoltán, a Nemzeti Választási Bizottság Fidesz által delegált tagja.