Erről még a szülők is azt gondolják, hogy hasznos

2015.05.05. 11:28

A diákmunka generációk óta a szakmai karrier első lépcsőfoka sokak számára. Álláskeresésékor már az önéletrajzban is jól mutat. A szülőnek és a diáknak pedig anyagi segítséget jelent.

A felnőtt magyar diákok 35 százaléka most is dolgozik tanulmányai mellett, míg 32 százalékuk most éppen nem, de korábban már végzett valamilyen munkát a tanulás mellett. További 18 százalék azok aránya, akik még soha nem dolgoztak a tanulmányaik mellett, de tervezik, hogy munkát vállalnak – derül ki a Schönherz Iskolaszövetkezet megbízásából az eNET Internetkutató felméréséből.

A hallgatók harmada most is diákmunkás

Forrás: Thinkstock

Az aktív kereső válaszadók több mint fele azt mondta, már diákévei alatt is vállalt valamilyen munkát, míg a nyugdíjasok 65 százaléka emlékszik így.

Nemcsak a pénzről szól

A diákmunka leginkább a pénzkereset miatt fontos. De erős motiváló tényező a gyakorlatszerzés is, hiszen a diákévek alatt végzett munka az önéletrajzukban is jól fog mutatni későbbi munkakeresésük során.
A diákmunkát végzők 31 százaléka arról számolt be, hogy olyan munkatapasztalatokat szereztek, amelyek segítették őket abban, hogy állást kapjanak. De közel egyötödük, 19 százalékuk, még közvetlenebb kapcsolatot talált a diákmunka és a későbbi karrierje között: felvették őket oda, ahol korábban diákként dolgoztak. Kapcsolatszerzést a válaszadók 16 százaléka tartotta fontosnak.

A szülők szerint hasznos a gyerekek jövője szempontjából, hogy a tanulás mellett dolgoznak

Forrás: Thinkstock

Szülők a diákmunkáról

Azok a szülők, akiknek felsőoktatásban tanul a gyermekük, 60 százalékuk számoltak be arról, hogy gyermekük tanulmányai mellett dolgozik is. A szülők egyértelműn hasznosnak tartják, ha gyermekeik tanulmányaik mellett dolgoznak. A nagykorú gyermekek szüleinek fele teljesen egyértelműnek tartja, hogy a diákmunka jó, mert munkatapasztalatokhoz vezet, és közel ennyien 48 százalék véli úgy, hogy a diákmunka a kapcsolatépítésben segíti majd most még tanuló gyermekekét.