Öt hónap alatt öt bank jelentett csődöt

Vágólapra másolva!
Az ötödik bank ment csődbe az év eleje óta az Egyesült Államokban. Tavaly tizennyolc bank zárt be Amerikában, egy évvel korábban huszonnégynek kellett lehúznia a rolót.
Vágólapra másolva!

Az állami betétbiztosítási alap honlapjára felkerült adatok szerint idén ötödikként az illinoisi Edgebrook Bank ajtajára került lakat. Tavaly a legtöbb bank, szám szerint öt, Illinois államban zárt be végleg, ahol a most bejelentett bankcsőd idén már a második. A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 67,5 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.

A válság óta 500 bank csődölt be

A csődhullám öt éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Négy éve 92 bank ment csődbe, három éve 51. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma csaknem ötszáz.