A csehek többsége ellenzi az euró bevezetését

Vágólapra másolva!
A csehek 69 százaléka ellenzi az euró bevezetését, míg 24 százaléka támogatja azt. A közös európai fizetőeszköz 2020-ban válthatja föl a cseh koronát.
Vágólapra másolva!

Az egy évvel ezelőtti hasonló felméréshez képest az euró bevezetését ellenzők aránya hét százalékponttal csökkent, míg a bevezetést támogatóké öttel emelkedett - derült ki a CVVM prágai akadémiai közvélemény-kutató intézet áprilisi felméréséből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.

Már nem ellenzik olyan sokan, de még mindig többen vannak az euró ellen Forrás: Bucsky Péter

10 éve még örültek neki

Az euró bevezetésének kérdése április végén került újra a cseh közvélemény érdeklődésének középpontjába, amikor a cseh kormány elfogadta az európai uniós politika távlati koncepcióját. A lakosság véleménye az euró bevezetéséről változó. Míg tíz évvel ezelőtt a csehek többsége támogatta az euró gyors bevezetését, 2005 és 2010 között a támogatók és az ellenzők aránya nagyjából kiegyenlített volt.

2020-ban lehet reális

2010 után, elsősorban az euróövezetben kitört válság hatására, a csehek erősen euró ellenesek lettek. Két éve még a megkérdezettek 85 százaléka ellenezte a közös európai pénznem csehországi bevezetését. Azóta azonban az eurót támogatók aránya mérsékelten, de folyamatosan emelkedik. Mindezek ellenére a prágai sajtó azt írja, hogy az euróval szemben a csehek a legszkeptikusabbak az EU-ban. Bohuslav Sobotka kormányfő szerint a belépés legkorábbi időpontja 2020 lehet.