Benyújtották a jövő évi adótörvényeket

Gulyás Gergely Budapest, 2015. április 7.
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. április 7-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Budapest, 2015. április 7. Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. április 7-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvények javaslatát az Országgyűlésnek.
Vágólapra másolva!

Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tartalmazza, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa 15 százalékra, a sertés tőkehúsok áfája 5 százalékra csökken 2016-ban, és mérséklődik a bankadó is.

Az szja-törvény módosításával változatlanul érvényre jut az a 2014-ben elfogadott szabály, amely szerint a két eltartott után érvényesíthető családi kedvezmény mértéke adóban kifejezve 2016-tól kezdődően négy év alatt fokozatosan a duplájára, havi 10 ezer forintról havi 20 ezer forintra nő - áll az előterjesztés indoklásában.

Visszaszorítanák a feketegazdaságot

A javaslat az indoklásban felidézi: 2014. január 1-től az élő-, valamint egész- és félsertés áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött, „jelentősen növelve ezzel a hazai feldolgozók versenyképességét”. Annak érdekében, hogy az adókulcscsökkentés pozitív hatásai – többek között a feketegazdaság visszaszorulása – az egész termékpályán megjelenjenek, 2016. január 1-jétől indokolt a sertés tőkehúsok értékesítését is a kedvezményes, 5 százalékos adómérték alá sorolni, áll az előterjesztésben.

Csökken a bankadó

A magyar kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) között február 9-én aláírt megállapodásnak megfelelően a bankadó felső kulcsa a hitelintézetek esetén az adóalap 50 milliárd forintot meghaladó része után 2016-ban 0,53 százalékról 0,31 százalékra, 2017-ben és 2018-ban 0,21 százalékra csökken.

További változás 2016-tól, hogy a hitelintézetek az adóalapot nem a 2009. évi, hanem a 2014. évi mérlegfőösszeg alapján állapítják meg, olvasható az előterjesztésben. A Javaslat szerint a fizetendő különadó összege nem haladhatja meg a 2015. adóév vonatkozásában fizetett (fizetendő) bankadó összegét a 2016-2018. időszakra.

Benyújtották az adótörvényeket Forrás: MTI/Illyés Tibor

Adóelőny a háziorvosoknak

A javaslat szerint a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása állandó közteherré alakul át. A javaslat emellett lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok adóelőnyt biztosítsanak azoknak a háziorvosoknak, akik megfelelnek két együttes feltételnek: összes árbevételük legalább 80 százaléka származik a háziorvosi tevékenységből, és adóalapjuk nem haladja meg a 10 millió forintot.

5 évig nem kell adózni

Az előterjesztés szerint az új nyomvonalon létesített közművezeték és a nagy (100Mbps) sebességű, szélessávú internet-szolgáltatás nyújtására alkalmas vezetékek után csak az üzembe helyezést követő hatodik év első napjától kell közműadót fizetni, vagyis az ilyen vezeték után a létesítéstől számított 5 évig nem kell adózni, függetlenül a létesítés helyszínétől és a vezeték típusától.

„Az adóztatás tapasztalatai arra világítottak rá, hogy az új nyomvonalon létesítendő közművezetékek, különösen a hírközlési vezetékek létesítését, valamint a meglévő hírközlési vezetékek fejlesztését adott esetben

az adófizetési kötelezettség” – áll az indoklásban.

Házassági kedvezmény, kamatjövedelmek

A javaslat valorizálja az első házasok kedvezménye címén a házastársak által együttesen érvényesíthető, az adóalapból levonható kedvezmény mértékét, így az adóban kifejezett kedvezmény továbbra is 5000 forint jogosultsági hónaponként. A javaslat a kamatjövedelmeket terhelő adó változásával összefüggésben fogalmaz meg átmeneti rendelkezést, amely szerint a 2016. január 1-jétől hatályos 15 százalékos mérték a 2016. január 1-jét követően megszolgált kamatjövedelmekre alkalmazható.

Nő az egészségügyi szolgáltatási járulék

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosításával olyan kedvezményt vezet be a javaslat, amely szerint a tárgyévi adózás előtti eredménynek a megelőző adóév adózás előtti eredményét meghaladó része után az adót nem a tárgyévben, hanem a következő két adóév során kell megfizetni. A növekedési adóhitel tehát javítja a kedvezményezetti körbe eső vállalkozások likviditását, ezzel segítve fejlődésüket, áll az indoklásban.

A javaslat tartalmazza az egészségügyi szolgáltatási járulék inflációt követő mértékben történő emelését. Az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 6 930 forintról 7 050 forintra emelkedik 2016. január 1-jétől.

Csökken, vagy nem változik

Tállai András, az NGM államtitkára szerint a parlament elé az adótörvény-javaslat különlegessége, hogy

az elmúlt tíz év legrövidebb adócsomagja,

alig több mint 30 paragrafusból áll, és az adócsökkentés költségvetését megalapozandó nem tartalmaz új adót vagy adóemelést, a közterhek vagy mérséklődnek, vagy nem változnak.